Élőben közvetíti a Budapesti Fesztiválzenekar (BFZ) november 9-i, hétfői koncertjét az 50 országban és 28 millió háztartásban fogható francia Mezzo televízió.

MTI

Fischer Iván zeneigazgató ezúttal orosz műsort vezényel. A Müpa Bartók Béla Nemzeti Hangversenytermében adandó hangversenyen elhangzik Stravinsky Kártyajáték című műve és Tűzmadár-szvitje, a világhírű hegedűvirtuóz, Thomas Zehetmair pedig Prokofjev II. (g-moll) hegedűversenyét játssza el a zenekarral – olvasható a BFZ hétfői közleményében.

A csatorna rendszeresen műsorra tűzi a zenekar koncertjeit, legutóbb Fischer Iván vezényletével Brahms első két szimfóniáját láthatta a közönség, korábban pedig felvétel készült többek között Messiaen grandiózus Turangalila-szimfóniájáról, illetve a nyolcvan év francia muzsikáját felölelő hangversenyről, amelyet a fiatal brit karmestertehetség, Robin Ticciati vezényelt.

A közleményben kitérnek arra is, hogy a Fesztiválzenekar Végh Sándor Versenyén Sebők Erika (fuvola) és Clément Noel (angolkürt) duója, Gál-Tamási Mária és Mózes Anikó hegedűduója, illetve Kádár István hegedűművész szólóprodukciója bizonyult a legjobbnak. A BFZ házi versenyét október 29. és 31. között tartották meg a zenekar próbatermében tekintélyes szakmai zsűri jelenlétében, a BFZ muzsikusainak részvételével. A zenészek szabadon választott szóló- vagy kamaraprodukciókkal indulhattak a megmérettetésen, melynek fődíja, hogy a Fesztiválzenekar következő, 2016/17-es évadjában szólistaként léphetnek fel az együttes egyik nagyzenekari koncertjén.

A zsűri tagjai idén Fischer Iván karmester, a BFZ zeneigazgatója, Major Tamás hegedűművész, a BFZ koncertmestere, Lakatos György fagottművész, a kortárs zenei élet egyik meghatározó alakja, Vass András, a Pannon Filharmonikusok karmestere és Dubóczky Gergely karmester voltak – olvasható a közleményben.