Eltávolítaná a Barcelona egyik jelképének számító Kolumbusz-szobrot a baloldali nacionalista és antikapitalista Népi Egység (CUP) nevű párt, mert szerintük az a gyarmatosító múltnak és egy népirtásnak állít emléket.

MTI

Maria José Lecha, a párt barcelonai képviselőcsoportjának vezetője a La Vanguardia című katalán napilapnak azzal érvelt, hogy a szobor eltávolításának javaslatával egyben vitát is akarnak nyitni a történelem újragondolásáról. Hangsúlyozta, hogy Kolumbusz Kristóf és a spanyol hódítók érkezése népirtást eredményezett az amerikai kontinensen. Hozzátette: Argentínában és Venezuelában is távolítottak már el köztéri Kolumbusz-emlékművet. A párt javaslatot tett arra, hogy a turistáktól nyüzsgő Las Ramblas sétány tengerparti végénél álló szobor helyére helyezzenek egy másik, allegorikus művet, amely az őslakosok és a rabszolgák ellenállását szimbolizálja.

Azt is kezdeményezték, hogy október 12-ét, amely spanyol nemzeti ünnep, a Hispanizmus Napja, valamint az amerikai kontinens 1492-es felfedezésének emléknapja, Barcelonában ne ünnepeljék, és a jelenlegi munkaszüneti nap helyett nyilvánítsák munkanappá. Gerardo Pisarello, Barcelona polgármester-helyettese a felvetésre úgy reagált, hogy az önkormányzat nem tervezi a szobor eltávolítását, amit a helyi pártok többsége sem támogat. A barcelonai kikötőnél 1888 óta áll Kolumbusz Kristóf bronzszobra, amely az alatta lévő oszloppal és talapzattal eléri az 57 métert. A világon található 64 Kolumbusz-emlékmű közül ez a legmagasabb. A város így kívánt megemlékezni arról, hogy az új kontinens felfedezése után Kolumbusz Barcelonában lépett először újra spanyol földre.

Kép: maiutazas