Az Egyesült Államok déli nagyvárosában, New Orleansban hétfőre virradóra eltávolították a konföderációs – a rabszolgatartó korszakra – emlékeztető egyik emlékművet.

MTI

A louisianai nagyvárosban hajnalban golyóálló mellénybe öltözött és arcukat sálakkal eltakaró munkások jelentek meg, s darabokra szedték és elszállították a belvárosban álló négy konföderációs emlékmű egyikét. A szállítójárműveken a cég nevét letakarták, a környező házak tetején orvlövészek óvták a munkásokat. Az elővigyázatosság oka: a rendőrség szerint halálos fenyegetések érkeztek az emlékműveket megőrizni akaróktól. Az eseményről a helyi lap, a The Times-Picayune riportja nyomán az amerikai média széles körben beszámolt.

Az úgynevezett Liberty (Szabadság) emlékművet – amely egy obeliszk – 1891-ben azoknak a fehér amerikaiaknak állították, akik megpróbálták megdönteni a polgárháború után létrejött, és feketéket is magában foglaló önkormányzatot. Az emlékművet a konföderáció, a fajgyűlölet és a fehér felsőbbrendűség jelképének tartják. A konföderáció az Egyesült Államok 11 déli szövetségi állama között a polgárháború idején létrehozott, és a rabszolgaság fenntartásáért küzdő államszövetség volt 1861 és 1865 között. 

New Orleans három másik konföderációs emlékművét – Lee tábornok és Beauregard tábornok, a déli seregek két vezetőjének, valamint Jefferson Davis, a konföderáció valahai elnökének szobrát – heteken belül elszállítják. Mitch Landrieu, a város polgármestere leszögezte: “kedvezőbb módon is hasznosíthatjuk ezeket a tereket, ahol az emlékművek állnak, ráadásul úgy, hogy jobban kifejezésre juttassuk, kik is vagyunk”. 

Az Egyesült Államokban évek óta országos vita folyik a konföderációs jelképekről. Ez a vita különösen felerősödött 2015 óta, amikor egy feketék látogatta dél-karolinai templomban egy fehér fensőbbrendűséget hirdető fiatal férfi – aki konföderációs zászlót tett ki internetes közösségi oldalán – kilenc embert lemészárolt. Dél-Karolinában ezt követően a kormányzó – Nikki Haley jelenlegi ENSZ-nagykövet – elrendelte a konföderációs zászló eltávolítását az állam törvényhozásának épülete elől. A Mississippi Egyetem pedig nemrégiben távolította el a szövetségi állami zászlót, mert konföderációs jelképek szerepelnek rajta.

New Orleans lakóinak elsöprő többsége afroamerikai. A városi önkormányzat 2015-ben, 6:1 arányban szavazta meg a konföderációs szobrok és emlékművek eltávolítását, de jogi viták mindmostanáig akadályozták a végrehajtást. Az eltávolítást szorgalmazók szerint az emlékművek sértők, mert a rabszolgatartó múltra nemcsak emlékeztetnek, hanem sajátosan dicsőítik is azt. A szobrok megőrzésének hívei viszont azt vallják: ezek is a történelmi múlthoz tartoznak.

Landrieu polgármester leszögezte: a konföderációs emlékművek nem reprezentálják a várost, amely jövőre ünnepli megalapításának háromszázadik évfordulóját. A polgármester szerint ezek “a fehér felsőbbrendűség előtti hódolatot jelképezik”. Mitch Landrieu közölte: mind a négy emlékművet elraktározzák valahol mindaddig, amíg nem találnak nekik megfelelő helyet.

Fotók: The New York Times, Common Dreams