A 3. Magyar Filmhét további színes programokkal várja a közönséget. Ráadásul csütörtökön 17.15-kor  közös éneklésre várnak a szervezők, ahol a Deák Kristóf Oscar díjas Mindenki című filmjében szereplő Bakáts Téri Ének-Zenei Általános Iskola kórusával dalolhatunk a Cinema City Aréna moziba.

061.hu

Egészen biztosan érdemes időben érkezni a Magyar Filmhét csütörtök napjára, hiszen előreláthatólag sokan leszünk a moziban,  amikor délután negyed hatkor közös éneklésre hívják a Filmhét látogatóit a szervezők. Együtt ünnepelhetjük meg az Oscar-díjas Mindenki című kisfilmet a Deák Kristóf filmjében szereplő Bakáts Téri Ének-Zenei Általános Iskola kórusával. A dalolás után a nyertes film megtekinthető a Cinema City Aréna mozi 8-as termében.

Március 2-án, csütörtökön, a Filmhét negyedik napján 16.15-kor vetítik a Szürke senkik című tévéfilmet, mely egy első világháborús történet egy magyar- osztrák-román felderítőcsapatról, amely veszélyes küldetésben, ellenséges vonalak mögött kísérel meg felderíteni egy olasz harcállást. A vetítés után a közönség  a film alkotóival. is találkozhat. Ezután Az Égig érő Fa: A küszöb című animációt vetítik, majd pedig versenyprogramon kívül fut Kovács István az Asszonyok lázadása című dokumentumfilmje, mely a délszláv háború kegyetlenségét ábrázolja.

fotó: Mindenki