Tetszett a cikk?
  •   
  •   
  •  
  •  

Enyedi Ildikó Testről és lélekről című alkotása nyerte el a fődíjat a II. Hét Domb Filmfesztiválon, amelynek záróeseményét szombaton tartották Komlón.

MTI

A filmeket a Rófusz Ferenc Oscar-díjas rajzfilmrendező, Koltai Róbert színművész, rendező és Halmy György dokumentumfilm-rendező alkotta zsűri bírálta el.

Az ítészek az animáció kategóriában a Horváth Mária által rendezett Cigánymesék/Hogyan lett az ember? című alkotását, a dokumentumfilmek közül Moharos Attila Ballada egy szolgafiú emlékére című filmjét, az ismeretterjesztő és természetfilmek közül Boros Ferenc és Horváth Zoltán Egy barázdát én is hagytam című alkotását találták a legjobbnak. 

Nagyjátékfilm kategóriában a Brazilok, a kisjátékfilmek közül a Bújócska, az egyéb filmek közül pedig az Azori lett első helyezett.

Fotó: www.lokal.hu


Tetszett a cikk?
  •   
  •   
  •  
  •