Épület paparazzi cikksorozatunk nevezetes építmények látogatók elől elzárt részeit mutatja be. Ezúttal Magyarország legemblematikusabb épületét, a Parlamentet jártuk körbe. Félelmetes magasságokban egyensúlyozva kívül- belül megnézhettük a 96 méter magas kupolát, aztán a mélybe ereszkedve átvágtunk az Országház alatt húzódó szellőzőrendszeren.
SZABÓ FRUZSINA ANNA, HORPÁCZI DÁVID – Nullahategy
Ma már el sem tudjuk képzelni a Duna part látképét az Országház monumentális és lenyűgöző alakja nélkül, pedig “csak” száztíz éve ékesíti teljes pompájában a fővárost. Tornyai méltóságteljesen magasodnak a Belváros fölé. A Nullahategy.hu stábja gondolt egy nagyot, és az országház dolgozóinak segítségével felmászott a kupola csúcsába. A látvány mellett felejthetetlen élmény volt a kupola belseje, az eddig csak távcsővel megfigyelhető szobrok tapintható közelsége. Szembesülhettünk azzal is, hogy vannak, akik 80-90 méter magasan dolgoznak, hiszen a kupolatorony ablakai nem cserélik le önmagukat. Némi történelmi áttekintéssel fűszerezzük a csodálatos fotókat. (Az Országházon bejelölt csillaggal segítünk eligazodni, hogy egy- egy fotót melyik részen állva kattintott el fotósunk)
A Parlament megépítésének ötlete először az 1830. évi országgyűlésen merült fel konkrét javaslat formájában, ám közel egy évtizedet kellett várni az első lépésekre. Ekkor József nádor Pollack Mihályt, a kor egyik legkiemelkedőbb magyar építészét kérte fel az épület megtervezésére. Pollack tervét az 1843- ’44. évi országgyűlés a magas költségekre hivatkozva végül elvetette.
Az 1861. évi országgyűlésen egy ideiglenes Képviselőház felépítésére írtak ki pályázatot, amely végül 1866-ban Ybl Miklós tervei alapján készült el a Főherceg Sándor utcában (ma: Olasz Kultúrintézet, Bródy Sándor utca), míg a felsőház a szomszédos Nemzeti Múzeum nagytermét vette birtokba. 1880-ban végre megszületett a döntés az állandó Országház építéséről. A pályázati kiírás az épület helyszínéül a mai Országház helyét, a Tömő teret (ma: Kossuth tér) jelölte meg. Az építkezési munkálatok Steindl Imre tervei alapján kezdődtek meg 1885-ben. Az eredeti terv szerint az új Országház átadása az 1896. év, a millenniumi ünnepségek csúcspontja lett volna.
Tervezésekor és az építkezések alatt kikötésként szerepelt, hogy kizárólag hazai építőanyag használható fel. Az építkezés összesen tizenkilenc évig tartott, 37 183 943 koronába került. Esztétikailag a Duna felőli oldal a főhomlokzat, de a hivatalos főbejárat a Kossuth térről nyílik. A kritikusok máig felemlegetik, hogy a tér és az Alkotmány utca hibás rendezése folytán nem nyílik kellően távoli, reprezentatív rátekintési perspektíva a homlokzat és a kupola megfelelő városképi érvényesüléséhez.
Az Országház épületének kialakítása tudatos szimbólumválasztások eredménye, fontos történelmi és politikai üzeneteket hordoz. A Duna felől nézve a 96 méter magas kupola két oldalán tornyokkal körülvéve magasodik ki az alsóházi és a felsőházi ülésterem. A kupola, ami a törvényhozás egységét jeleníti meg, a két ház együttes üléseinek helyszínéül is szolgált. A kupolacsarnok a házban lévő belső csillagmennyezete természetesen jóval alacsonyabb a külső kupolánál, de a leleményes szerkesztés folytán 27 méteres magasságát a körterem 20 méteres átmérőjéhez képest így is imponálóan magasnak érezzük.
Az építkezésen átlagosan ezer ember dolgozott. Az Országház méreteiről fogalmat adhat a becslés: mintegy 50 ötemeletes lakóház férne el a belsejében. Hossza 268 m, szélessége 123 m, magassága 96 m. Teljes alapterülete majdnem 18 000 négyzetméter. A homlokzatot 90 kőszobor díszíti, amelyek a magyar történelem nagy alakjait jelenítik meg, az épületen további 162 szobor található. A munkálatok során nem volt helye a spórolásnak, így csak 22-23 karátos aranyból mintegy 40 kg-ot használtak fel a Ház díszítésére.
Exkluzív fényképes beszámolónk a padlástól a pincétig tart, a kupola és a csodás panoráma után végigsétáltunk az épület fűtő- és szellőző rendszerében, ami a maga idejében a legmodernebb műszaki megoldásnak számított Európa-szerte. Nem is gondolnánk, hogy az üléstermek és a dolgozószobák alatt milyen izgalmas, föld alatti világ húzódik.
Képtelenségnek tűnik, de a Parlament épületét úgy tervezték meg, hogy lényegében ússzon az alatta mozgó vízrétegen. Száz évvel ezelőtt olyan területre építették ugyanis, ahol korábban a főváros vízellátását biztosító kutak húzódtak. A hajdani Tömő téren kijelölt területen először be kellett tömni a kutakat, aztán olyan vastag alapot kellett készíteni, amely megakadályozza az épület mozgását, és az ebből eredő károsodását.
A hűtést az épület mellett álló két szökőkúton keresztül beáramló hideg levegő biztosította, de azok elbontása után sem kellett aggódni. Egészen 1994-ig két nagyméretű aknában halmoztak fel több tonna jeget és ezzel hűtötték az épületet. A gravitáció igazi csodákra képes: a levegő, amely a kutakból csodálatos szépségű, ívesen falazott folyosók rendszerén át jut a keverőterekbe, olyan erővel áramlik a föld alatt, hogy lobog tőle a látogató haja.
A Parlament alatt járva az ember persze elsősorban a szellőzőrendszer folyosóival és kamráival szembesül. A falazott alagutak sejtelmesen kanyarognak a föld alatt, helyenként ventilátorokat látni, másutt a fűtőkamrák ajtajait. A kiírások azonban másról is tanúskodnak: a fölfestett feliratok az egykorvolt óvóhelyek befogadóképességéről, a mentőállomás hollétéről, a mosdók és illemhelyek elhelyezkedéséről tájékoztatna
Az Országház alagsorában a második világháború idején kórházat rendeztek be, ezeket az átalakításokat azonban már az ötvenes években végezték. Akkoriban építették át a föld alatti járatokat óvóhellyé, akkor falazták el a folyosókat annak érdekében, hogy az emberek itt találjanak menedéket egy esetleges háború idején. A födémek vastagításával, az alagutak felszabdalásával együtt járt, hogy erősen romlott a szellőzőrendszer hatékonysága.
Az Országház titkai második részében fény derül arra, hogy az épületre miért is gondolhatunk egy minivároskaként?
Fotók: Horpáczi Dávid- Nullahategy