HajóHíd Estek címmel közlekedéstörténeti programsorozatot indít csütörtöktől a Kossuth Múzeumhajón a Közlekedési Múzeum.

MTI

A sorozat házigazdája és a beszélgetések moderátora Legát Tibor újságíró, a Közlekedik… című könyvek szerzője lesz. A különleges eseményeken a szakértő vendégek mellett színművészek, írók, képzőművészek, zenészek közreműködésével igyekeznek megidézni az adott korszakot versekkel, dalokkal és újságcikkekkel. A március 23-i első alkalommal a budapesti 2-es metró történetét idézik fel a meghívott vendégek.

Ma már kevesen tudják, hogy a metró építése Rákosi Mátyás idején, 20 évvel az 1970-es átadás előtt elkezdődött, és szinte teljesen feleslegesen ment el rá 2 milliárd forint abban az időben, amikor 700-800 forint volt egy havi fizetés. Az építkezést ugyanis 1954-ben leállították. Addigra a magyar gyártmányú metrószerelvény prototípusa is elkészült, sőt a Kerepesi úti, bizánci stílusú templomra emlékeztető végállomása is, amit csak 1968-ban bontottak le. A Kossuth tér közelében épült bunker azonban ma is megvan, ahogy a végállomásra tervezett szobrok jó része is, csak éppen nem a metró közelében.

A Rákosi földalattija – Eredetileg szocreál műalkotásnak épült a 2-es metró című beszélgetésen olyan kérdéseket feszegetnek majd a résztvevők, hogy milyen elképzelésekkel építették Rákosi metróját, milyen gazdasági háttere volt egy ekkora beruházásnak, mi volt a cél, háborús készülődés vagy kulturált közösségi közlekedés megteremtése, illetve, hogy  hogyan befolyásolta volna Budapest városképét az építkezés, de kitérnek arra is, hogy milyen látható nyomai vannak ma is az úgynevezett Rákosi-bunkertől kezdve a különféle szocreál szobrokig.

Legát Tibor ezekről a kérdésekről Honvári János gazdaságtörténésszel és Szabó Balázs építőmérnökkel beszélget. A műsorban fellép Sáfár-Kovács Zsolt színművész, aki korabeli versekkel, lelkesítő mondókákkal, kordokumentumokból való felolvasással színesíti a beszélgetést. A programon láthatók lesznek azoknak a műtárgyaknak a fotói is, amelyeket eredetileg a metró dekorálására szántak a feladatra felkért képzőművészek.

Fotó: checmybudapest.com