Mi lett hova? címmel új kötettel, és ezúttal felnőtteknek írt versekkel jelentkezett Varró Dániel. „Harminckét év elslattyogott, nem történt semmi nagy dolog, kis ez, kis az”- olvashatjuk a könyv hátsó borítóján az idézetet. Ha pedig belelapozunk, több verssorból is arcunkba vág a valóság: még Varró Dániel is érzi az idő múlását. De vajon miért gondolja magát 39 évesen öregnek egy költő? Mi köze a jogosítványnak a felnőtté váláshoz és hogy kerül a laptop a hitvesi ágyba. Varró Dánieltől vártuk a választ.

LEIRER TÍMEA – 061.hu

Majdnem tíz évet kellett várnunk a Szívdesszert után egy újabb felnőtteknek szóló kötetre. Ilyen nehezen szánja rá magát a költő, hogy ne csak gyerekeknek írjon?
Mindig arról írok, ami éppen legjobban foglalkoztat. A Szívdesszert megjelenése után nem sokkal megnősültem, gyerekeim születtek, és az elmúlt években ennek a bűvöletében éltem. Kellett egy kis idő, hogy az apukaság és a gyerekek képezte rózsaszín köd kicsit oszolni kezdjen. Mostanra rácsodálkoztam az idő múlására és egy kicsit a saját öregedésemre is, ezért írtam a sok gyerekkönyv után most egy felnőtt verseskötetet.

Azt mondod, rácsodálkoztál a saját öregedésedre – 39 évesen. Sőt, a Kávéház című versben azt írod a költőről, „eszébe ötlött, hogy az ő korában egy rendes költő meg van halva már”. Egy költő negyven felé közelítve már öregnek számít?
Attól függ, honnan nézzük. Hosszan lehetne sorolni azokat a magyar költőket, akik ennyi idős korukban már nem éltek, vagy épp 39 évesen haltak meg, mint Balassi vagy Radnóti. Úgyhogy költőként ez már nagyon is öregkornak számít. De költőség ide vagy oda, természetes belső késztetés is ebben a korban, hogy az ember kicsit számot vessen az életével. Számomra egyfajta kísérlet is volt ennek a könyvnek a megírása, kíváncsi voltam, hogy a hosszú hallgatásban mennyire rekedt el a torkom, és vajon most, így „öregen”, 39 évesen milyen verseket írok.

Ezért is lett a kötet címe Mi lett hova? Az ifjúság az, ami odalett?
Nyilván ezt is jelentheti a cím, de alapvetően ez egy költői kérdés, amire nem vár választ az ember. Eredetileg a feleségem szájából hangzott el (ahogy a kötet egyik versében, a Leltárban ezt meg is írtam), konkrétan kerestem valamit, talán a telefonomat, és a hova lett a telefonom? kérdésre a feleségem visszakérdezett, hogy mi lett hova? Rögtön arra gondoltam, hogy ez a Mi lett hova? akár a készülő verseskötetem címe is lehetne. Van ez a keresgélős érzése az embernek, hogy volt valami még itt az előbb, ami fontosnak tűnt, de már azt se tudjuk, hogy pontosan mi volt az. „Kezem kotorászva keresgél, hogy jaj! valaha mit akartam” ahogy Kosztolányi írja a Boldog szomorú dalban. Ilyesmire utal a kötetcím.

Fotó: Horváth Péter Gyula

A kötet végén szerepel is az Óda a haladékhoz című vers, amelyben azt írod, „odázd el, ami elodázható”. Tényleg egy hónap alatt született a teljes kötet?
Volt néhány költemény, amiket az évek során már megírtam, de a zöme tényleg az utolsó nyáron született meg. Természetesen mindig vannak hullámvölgyek, amikor nem ír, vagy kevesebbet ír az ember, aztán később megindul a folyamat és szinte pillanatok alatt beterítik a verssorok a papírt. Nekem most elég sokáig tartott ez a hullámvölgyes rész, utána pedig nagyon gyorsan sok vers született. Egyébként hosszú ó-val van, amit idézel: „ódázd el azt, mi elódázható”, szóval ez egy szójáték, ami a vers műfajára, az ódára utal, és arra, hogy mi fér bele egy ódába. De persze a halogatás is benne van.

A kávéházas részben le is írod, hogy bizony néha ott ül az ember egy csésze kávé fölött, talán azt sem veszi észre, hogy már elfogyott, a múzsa pedig nem jön. Viszont végül a dal azért mégis megszületik.
Megszületik, csak kicsit nehezebben. Azt érzem, hogy ahogy telnek az évek, egyre kevésbé jön zavartalanul az ihlet. Régen – úgy emlékszem – hogy gyorsan és könnyen születtek a versek. Nem voltak gátak, nem voltak határok, leültem és írtam. Ma már nagyon sok verskezdeményem marad félbe, nagyon sok ötletem marad a fiókban és bizony néha elég lassan készülnek el a versek.

Miért van ez? Az ember bölcsebb lesz, és többet gondolkodik rajta?
Tapasztaltabb lesz, egyre többet vár el magától, és már nem ír le semmit felelőtlenül. Ezzel együtt az a fajta „könnyűkezűség”, ami a zöldfülű fiatalságot jellemzi, ekkorra elszáll. Ma már nem szaladnak ki csak úgy a sorok a kezem közül. Biztos attól is nagyobb a nyomás, ha felnőtteknek ír az ember. Az embernek folyamatosan ott motoszkál a fejében a gondolat, hogy vajon ez, vagy az az ismerőse mit fog mondani a művéről, hogy vajon melyik kritikus milyen szavakkal fog majd írni róla és ez bizony nem segíti a kreativitást. Nagyon sok gondolat kering az ember fejében és nagyon sok korlát épül fel írás közben, amelyeket el kell kergetni és le kell dönteni, ha alkotni szeretnénk.

Te foglalkozol ezekkel a gondolatokkal? Azt hittem, Varró Daninál nem játszanak a hátráltató tényezők.
Nagyon is játszanak, sok ilyen elhessegetnivaló gondolatom van, de persze az a célom, hogy ne foglalkozzam velük. Amíg az ember fiatal és nem igazán ismerik a nevét, addig kevesebb gátlással kell megküzdenie.

Fotó: Horváth Péter Gyula

A kötet is azokra a témákra épül, amelyekről szerinted egy felnőtt költőnek írni kell? Gondolok itt olyanokra, mint töprengés, útkeresés, feleség, család…
Igen, volt ilyen szándékom, hogy végigveszem azokat a témákat és műfajokat, amiket egy magára valamit adó magyar költőnek illik kipipálnia. Került is a kötetbe önfelköszöntő költemény, hitvesi vers, bujdosóének és arccsipkedős nagybátyvers is. De végül feladtam ezt a koncepciót, mert nagyon sok minden hiányzott még, hogy teljes legyen a költői paletta. Nem írtam se forradalmi látomásverset, se hazafias tájkölteményt, de még egy rendes ars poeticát sem egyelőre.

 A kötet első része az útkeresés, aztán pedig jön egy különleges szerelmi vallomás. A Hitvesi lírából idézve, 8 év után már néha jó érzés, ha „helyetted ágyba este a laptopot viszem”?
Szerintem mindenki szeret néha egyedül lenni, csak nem mindenki meri kimondani. Viszont az is benne van a versekben, hogy egy-két nap távollét után már nagyon hiányzik a feleségem és a családom is. A hitvesi líra is egy műfaj, de én igyekeztem másképp megírni, mint amit az iskolában tanulunk. A hagyományos hitvesi versek kicsit olyanok, mint az anyák napi versek. Óriási vallomások és olykor őszintétlennek ható, nagy köszönetnyilvánítások, amik nem a hétköznapi valóságot adják vissza. A hétköznapokban ott vannak az apró, de bosszantó problémák, a kialakulófélben lévő rigolyák és a jelentéktelen, de adott pillanatban sorsfordítónak tűnő veszekedések.

A feleséged mit szólt a speciális hitvesi lírádhoz?
Alapvetően örült, hogy ismét írok neki verseket. A megismerkedésünk idején írtam hozzá úgy igazán utoljára, talán kicsit neheztelt is, hogy ilyen sokáig nem került elő, mint „téma”. Egyébként érdekes, hogy pont azok a versek tetszettek neki legjobban, amik nem festenek egyértelműen pozitív képet a házasságról. Picit aggódtam, hogy mit szól majd ezekhez, de kifejezetten értékelte, hogy végre nem csak rózsaszín áradozásról, hanem hétköznapibb, valós érzelmekről olvashat.

Fotó: Horváth Péter Gyula

Az autóvezetés jól megy már? Nem vagy már „T betűs a T betűtlenek közt”, ahogy olvashatjuk a Jogosítvány című versben?
3-4 éve van jogosítványom, de még mindig nem szívesen vezetek. Tudom, hogy a vezetés is nagyon hétköznapi témának tűnik, de azért a kezdő vezető félelmein kívül ott egy mögöttes tartalom is ebben a versben. Az autóvezetés a felnőtt létbe való beletanulás metaforája. Amikor az ember átül az anyósülésről a vezető ülésre és  felteszi a céltudatosság gps-ét, aminek néha elenged a tapadókorongja és leesik a földre, meg mindig újratervez, úgyhogy csak nehezen találjuk meg az utat.

Az panaszkönyvi bejegyzés is a korral jár? „Langyos volt a szóda, nem lesz róla óda.” Az ember már egy idő után nem tudja és nem is akarja visszatartani a véleményét?
Mindig is az alanyiság, a személyesség érdekelt a költészetben, és ez is egy nagyon alanyi kötet, amibe a túlzott kitárulkozástól a legapróbb bosszúságokról való fecsegésig sok minden belefér. Egy alanyi költő nyilván akkor ír verset, ha valami miatt felfokozottabb érzelmi állapotba kerül. Korábban nálam ez főleg a szerelem volt, aztán az apai érzések, mostanában pedig egyre inkább a bosszankodás, vagy valamiféle indulat. Úgyhogy afféle Bús férfi panaszaiként is felfoghatjuk ezeket a verseket.

Szerepel a kötetben a Sestina a nyárról. A Margó fesztiválon pedig azt mondtad, fontos volt neked, hogy különböző formai, műfaji dolgokat is kipróbálj. Ez a sestina is ilyen próbálkozás?
Igen, mániákusan érdekelnek a versformák, hogy melyikbe mi fér bele, hogy működik, milyen hagyományai vannak. Szinte minden versformát imádok, kivéve a sestinát, ami egyáltalán nem kellemes a fülnek, számomra kifejezetten idegesítő forma. Épp ezért sosem terveztem, hogy sestinát írjak ugyanúgy, ahogy sosem írtam még verset a nyárról. Őszi, téli, pláne tavaszi verseim bőven vannak, de a nyár sosem ihletett meg, nem bírom a hőséget. Aztán egyszer a legelviselhetetlenebb kánikula közepén beugrott, hogy erről a számomra idegesítő évszakról, a nyárról, ebben a számomra idegesítő versformában, a sestinában tudnám a leghitelesebb verset írni.

Mindig úgy képzeltem, hogy csak leülsz, írsz, és nem gondolkodsz közben a versformákon.
Örülök, mert ez azt jelenti, hogy nem izzadságszagú a végeredmény, hanem könnyednek, magától értetődőnek tűnik, és pontosan ez a cél. Gyakran írok úgy verset, hogy a forma felől közelítek, illetve van valami alapötlet vagy élmény, és ahhoz próbálok megfelelő formát találni.

Ismét írtál néhány Boci, boci tarka átiratot, melyeket egy-egy költő stílusában írtál meg. Mi alapján választottad ki?
Azoknak a költőknek a paródiái kerültek a könyvbe, akiket így vagy úgy megidéz a többi vers. Például szerepel a kötetben Villon-ballada, ezért került bele a Villon-féle verzió, van benne sok nyugatos busongás, ennek apropóján tettem bele a Tóth Árpád-os, Somlyó Zoltán-os változatokat, és van a kötet végén egy hosszú szabadvers, ezért írtam meg Kassák stílusában is a Boci boci tarkát.

Rácz Nóra rajzai díszítik a könyvet. Fontosak voltak, hogy legyenek illusztrációk, akkor is, ha a kötet felnőtteknek szól?
Azt gondolom, hogy barátságosabb egy könyv, ha vannak benne illusztrációk függetlenül attól, hogy gyerekeknek szól vagy felnőtteknek. Ráadásul az én gyerekverseim sokak szerint felnőttesek, a felnőtt verseim meg elég gyerekesek, úgyhogy ilyen értelemben sincs nagy különbség, hogy gyerekeknek vagy felnőtteknek írok. Talán utóbbinál kicsit jobban tartok a kritikáktól, de eddig meglepően jók a visszajelzések.

Vezető kép: Horváth Péter Gyula

Facebook hozzászólások