A héten bemutatott Pappa Pia című magyar vígjátékban a zenén és táncon kívül nem sok minden történik, és az is minek, az eseménytelenség középpontjába rakott, romkocsmaként üzemelő csónakházzal viszont kiváló alkalmat nyújt arra, hogy szubjektív listába sűrítsük kedvenc fiktív bárjainkat, diszkóinkat és vendéglőinket.

MP – 061.hu

8. Double Deuce – Országúti diszkó (Road House, 1989)

Bár ma már jó eséllyel könnyesre röhögjük magunkat szegény Patrick Swayze sárgaöves pantomim-harcművészetén és Balázs Puli frizurás beefcake-sármján, vitathatatlan, hogy a VHS-korszak egyik legmeggyőzőbb férfi felsőtestével rendelkező színész rendesen megdolgozott a Ghost (1990) főszerepéért. Dalton, a frissen leigazolt kidobóember filozófiadiplomával a zsebében, egy shaolin-szerzetes nyugalmával hirdeti a békét az útszéli késdobálóban, ám a műveletlen kansasi bajkeverők rendre lehúzzák a szintjükre. A kocsmamarketing újralapozását nem könnyíti meg az sem, hogy főhősünk blokkolja a helyi kiskirály szíve választottját.

 

7. Studio 54 – 54 (1998)

A legendás manhattani diszkóklub fénykora egybeesett ugyan a hazai diszkóláz felszökésével, Erdős Péterék jóvoltából a You Make Me Feel vagy az I Will Survive helyett nálunk egy darabig még Mándokiék Dschinghis Khanjára csörögtek a Világ Ifjúsága magazint lapozgató ifjúpopperek. Ahogy aztán a filmből is kiderül, a Studio 54 legalább annyira menő hely volt, mint felszínes, ahol a külcsín alapján válogatott, bejutásért pitiző pórnépek mellett a szétlazított funkyra olyan fénylények gázoltak térdig a testnedvekben, mint Liza Minnelli, Andy Warhol, Michael Jackson vagy Sylvester Stallone – aki állítólag itt gurította le élete utolsó felesét. A moziverzió nem ér fel a jóval hosszabb rendezői változathoz, amelyben a tulaj Steve Rubell szerepében komikus pojácából (Austin Powers) színészgéniusszá vedlő Mike Myers alakítása is kap még egy bónusz dimenziót.

 

6. Titty Twister – Alkonyattól pirkadatig (1996)

Robert Rodriguez és Quentin Tarantino vámpírfilmbe átcsapó road movie-jának mexikói végállomása a filmtörténelem legvadabb csehója: noha nem kapcsoltuk be a hullaszámlálót, a helyszín néhány tucat négyzetméterén forgatott jelenetfüzér egyórás játékideje alatt többen távoznak az élők (és élőhalottak) sorából, mint a Rambo-összesben. A titkos azték templomban üzemeltetett, kialakításában is a prekolumbiánus építészet stíljegyeit hordozó, neonfényes Titty Twister persze nem pusztán azért figyelemreméltó vendéglátóipari egység, mert tulajdonosai vérszopók, hanem mert az egyetlen éjszakai bár a világon, ahol a Tito and Tarantula mariachi muzsikájára vonagló Salma Hayek csupasz lábfejéről tequilázhatunk.  

 

5. A Szépkilátás Hotel bárja – Ragyogás (1980)

Az irodalmi alapanyag elkövetőjén kívül bizonyára nem sokan találnak kivetnivalót Stanley Kubrick horrorklasszikusán. Stephen King szerint a rendező nem tudta megragadni a coloradói hotel (Szépkilátás, Panoráma, Overlook, mikor hogy) arctalan gonoszságát, ehelyett Jack Nicholson karakterébe ültetve a gonoszt, családi thrillerré rontotta művét. King meglátását a Torrance-gyerek szemszögéből forgatott vérfagyasztó jelenetek sora árnyalja, ám kétségtelen, hogy Nicholson zseniális játéka nem egy gonosz külső entitáshoz, inkább egy kapaszkodóit vesztett lélek önfelszámolásához köti a démoni erők felszabadulását. A szálloda embertelen vákuumában ijesztgető kísértetek vagy a folyosói vérzuhatag azonnal ható képsorainál csak a szálloda bárjában játszódó kulcsjelenet nyugtalanítóbb, amikor a pult vaskos fehér neonfényében Jack a Lloyd nevű szellemcsapos és egy üveg bourbon társaságában szintet lép az őrületben.

 

4. Mos Eisley kantinja (Chalmun’s Cantina) – Csillagok háborúja (1977)

A Galaxis söpredékének kedvenc lebuja egy egész generáció tudatába beleégett, a Star Wars 40. évforduláján pedig különösen nagy bűn volna kihagyni a felsorolásból. A legendás tatuini kantin a galaktikus biodiverzitás kiállítóhelye, ahol fura űrlények tucatjainak fizimiskájára csodálkozhatunk rá. Vannak itt jawák és buckalakók, feltűnik egy sátánképű devaroni, egy kalapácsfejű ithori meg egy szőrmók talz, na meg Wuher, a csapos, aki utálja a droidokat.  A mikroesemények egymásutánja – hőseink találkozása, egy lézerkardos csonkolással végződő kötözködés meg egy asztal alatti sugárvető-párbaj – közben Figrin D’an és a Modális Csomópontok nyomja a fülbemászó űr-dixielandet.

 

3. Jack Rabbit Slim’s – Ponyvaregény (1994)

A filmjeiben legendás rendezőket és alkotásaikat rendre meglopó megidéző Tarantino a Ponyvaregényben az amerikai tömegkultúra előtt is földig hajol. A junk foodról értekező diskurzusok és a filmet keretbe foglaló gyorséttermi helyszín Andy Warhol felfogását idézik az olcsó gyorskaja és a demokrácia közötti szoros összefüggésről. QT a fogyasztói folklór motívumain keresztül vastagítja ki az amerikai létforma kontúrját abban az étteremi jelenetben is, amelyben Mia Wallace egy Cadillac-boxban elfogyasztja ötdolláros turmixát, majd táncra perdül Vincent Vegával. A jelenet tisztelgés Fellini 8 1/2 című filmje előtt, a múltidéző helyszín és a sztárimitátor felszolgálók pedig feldicsérik a jenki popkultúrát.

 

2. Korova tejbár – Mechanikus narancs (1971)

„A legocsmányabb film, amit valaha láttam” – írta Kubrick szarkasztikus mesterművéről egyik korabeli kritikusa, amiért ma már rendesen körberöhögnénk. Akkor nem tettük volna, Burgess művének filmadaptációja ugyanis korszakhatárt jelez: a hatvanas évek utópisztikus illúzióinak csődjét, az ellenkultúra lázadását, az antihősök kultuszának kezdetét. A nyitójelenetben látható tejbár egyfajta töltőállomás Alex és drúgjai számára: droggal kevert tejet szürcsölnek, majd felhangoltan nekiindulnak, hogy erőszakot tegyenek az éjszakában. A Korova pszichedelikus víziójában, a bizarr próbababák sterilizált színvilágában és Malcolm McDowell késleltetett tekintetében ott vibrál a torz társadalomban elszabadult elemi ösztönök, a szexualitás és az erőszak ábrázolata – Kubrick visszatérő témája. A film még ma is fertőzi a popkultúrát: a tejbár-jelenet motívumai ott ékeskednek a Sepultura, Rob Zombie vagy a Blur klipjeiben, a Die Toten Hosen konceptalbumot, a U2 tagjai musicalt építettek az alapanyagra, Roisín Murphy együttese, a Moloko pedig egyenesen a Korova felcuccozott turmixáról kapta a nevét.  

 

1. Gólya presszó – Roncsfilm (1992)

Szomjas György erősen szatirikus hangvételű filmjében minden és mindenki roncs. A Práter-Bókay-Szigony utcai Bermuda-háromszög fáradt vakolatú házai a pusztulat, lakói, a wannabe túlélők a rendszerváltozás utáni zavarodottság mementói, de maga a történet is töredékes, a kép torzított. A Gólya presszó tévéjében fiatal germánok döntik a berlini falat, odakinn a kocsma téglakerítését a szomjas látogatók. Isznak, kártyáznak, verekszenek, aztán megnyugszanak. Biztos hely, nem úgy mint az utca vagy az otthon. A házmester túszul ejti a feleségét, a proligyerek felgyújtja a nejével rosszalkodó kerekesszékes apját, a PB-gázzal elkábított disznó kidurran. Szomjas annak idején újságcikkekből gyűjtötte össze a sztorikat, amiket a bírósági archívumban kutatott tovább. Ilyen volt „a kutya vagy a hölgy harapott?” és a paradicsomaffér is. A rendező régóta tervezi a Roncsfilm Kettő forgatását, reméljük, hamarosan nekiállhat a munkának.  

Fotó: riversofgrue.com