A Szung-dinasztia korszakából származó ezeréves selymeket, köztük írásjelekkel festett kendőket állítottak ki a kelet-kínai Csiangszu tartomány fővárosában, Nankingban.

MTI

A Szung-dinasztia 960 és 1276 között uralkodott. A selyemből készült, buddhisták által festett kendők, virág és madár mintázatú hosszú ujjú ingek és egyéb selyemszövetek 10 éves restaurálás után októberig tekinthetők meg a nankingi Nagy Paoen Templom Örökségi Parkban. A kínai Kulturális Örökségügyi Hivatal 2007-ben engedélyezte az ásatásokat a Nagy Paoen Templom romjainál. A régészeti feltárásból arany, ezüst, bronz kristály, üveg, achát és selyem tárgyak kerültek elő.

Az archeológusok szerint mivel a tárgyak mintegy hét méter mélyen voltak elásva egy vas tartályban, jó állapotban maradtak fenn. Száz selyemszövetet, amelyre rábukkantak, feltehetően buddhisták adományoztak a templomnak. A Kínai Nemzeti Selyemmúzeumban 2009-ben kezdődött meg a selymek restaurálása.

A kutatók hangsúlyozták: nagyon ritkán esik meg, hogy ennyi jó állapotban megmaradt selyemre bukkanjanak a Szung-dinasztia korából. A tárlaton a feltárásból előkerült 58 selyemből készült műkincset tekinthetnek meg a látogatók. A nankingi múzeum a kiállításhoz kötődően nyilvános fórumokat is rendez a selyemmel és a kiállított kelmékkel kapcsolatban.