A hímzett falvédő tipikusan magyar termék, valamikor a XX. század első felében kezdték használni a konyhák falain. Giccses, vérciki mondatok, konyhába való álbölcsességek, „Az én konyhám azért fényes, mert az uram nagyon kényes.“ és társaik hatották vagy épp mosolyogtatták meg szemlélőiket, ám nem akadt olyan lakás, amelynek főzőhelyiségét ne tarkították volna effélék. 

BARTA ZSOLTNullahategy

Az 50-es években aztán a politika is rákerült a falvédőkre, a legviccesebb talán az a Rákosi pajtás kopasz fejét ábrázoló példány lehetett, amin a nagyvezér fölött galambok szállnak, így aztán mindenki arra gondolt, amire mert, dacára annak, hogy a szöveg szerint „Annyi áldás szálljon rája.“

A méltán elfelejtett falvédők kultuszát kortárs művészek hozták vissza a köztudatba, elsőként Szabó Eszter Ágnes, akinek „Nagymamám, Zalai Imréné találkozása David Bowie-val“ című képe máig az internetezők egyik kedvence. Legmesszebb azonban Pittmann Zsófi ment, aki a klasszikus, konyhai típust elevenítette fel, s mindezt megspékelte mai kedvencekkel, popfigurákkal, ami így egyben látva nem nélkülözi a humort és a szatírát sem. Zsófi falvédőkiállítása május 20-án nyitotta meg kapuit a Ferencvárosi Művelődési Központ Pincegalériájában.

Nincs téma kiválasztva, vagy a téma törölve lett.

Pittmann Zsófi alkalmazott grafikusként kezdte pályáját, s ma is először gondosan megrajzolja falvédőit, majd a hímzés hosszú, sokszor heteken át tartó folyamata következik– mondta a megnyitón a stílszerűen pöttyös ruhácskába öltözött Bende Zsuzsanna, az A38 programszervezője. Az eredmény több mint meghökkentő, ugyanakkor a nevetést hozza a popkulturában jártas szemlélőre, Zámbó Jimmy, Deák Bill Gyula, Madonna falvédőit nézve. Hajdani kedvencek is láthatóak, mint az első magyar űrhajós Farkas Berci, vagy a felejthetetlen tévétorna sztárjai. Ám nem hiányzik a „komolyabb“ műfaj sem, egy Hamvas Béla idézet, illetve John Lennon és Yoko Ono kultikussá vált híres meztelen plakátjának hímzett változatában.

Igazi kulturális kavalkád jellemzi Pittmann Zsófi kiállított anyagát, amelynek megtekintése után méltán érezheti úgy magát a néző, mint aki most jött le a falvédőről.

A kiállítás június 12-ig tekinthető meg.

Fotók: Makula Zsóka