A száznapnyi vemhesség után, péntek délután világra jött oroszlánkölyök a parkban 2015 óta élő szülőpár első utóda.

MTI

A holland állatkertből származó hím állat, Inkosi, illetve a korábban egy cseh állatparkban élő nőstény, Binti eleinte normál színezetű fajtársaikkal éltek közös csapatban, majd idén külön kifutóba kerültek, hogy közös utóduk szülessen.

A kölyök csak abban az esetben lesz világos bézs bundájú, ha a szülőpár mindkét tagja rendelkezik ugyanezzel a ritka színt okozó génnel – magyarázta Révészné Petró Zsuzsa, az állatpark szóvivője szombaton.

A gondozók egyelőre nem tudták megállapítani a kölyök nemét, ezt valószínűleg a kéthetesen elvégzett orvosi vizsgálaton tehetik majd meg. Az állat bundájának színezete szüleihez hasonlóan világos bézs színű, szemei körülbelül kéthetesen nyílnak majd ki.

A “fehér” színváltozatú állatok a dél-afrikai, más néven krugeri oroszlán alfaj egyik populációjához tartoznak, és csak Dél-Afrikában, Timbavati és Kruger Nemzeti Park területén élnek. Világos színűk a rejtőzködést segíti, mivel ezt a régiót a fehér homokos folyómedrek, valamint magas fű jellemzi.

A krugeri oroszlánok ezen színváltozata egyike Afrika legtitokzatosabb állatainak, mivel évszázadokon keresztül csak sejtették létüket. A dél-afrikai őslakosok tisztelték őket, mint az isteni világ közvetlen küldötteit. Élőhelyük, Timbavati jelentése “a hely, ahol a csillag-oroszlánok lejöttek”.

A ritka ragadozókról először 1928-ban lehetett hallani, de csak a hetvenes években kaptak nyilvános figyelmet Chris McBride The White Lions of Timbavaticímű könyv megjelenése után. Ekkor szerzett tudomást a világ létezésükről, ettől kezdve sajnos kívánatos vadásztrófeává váltak.

Állományuk a vadászat miatt jelentősen lecsökkent, 1994-ben láttak utoljára vadon élő egyedet. Napjainkban az állatkertben és a rezervátumokban élő állatok száma nem éri el az ötszázat.

A nyíregyházi anyaállat a kifutóban, a látogatók szeme láttára adott életet utódjának pénteken.