Figurák – avagy egy magyar fotós sikere Párizsban

A modern kor vívmányai szinte az egész világot a kezünkbe adják. Okostelefonjaink segítségével online cseveghetünk, a metrón ülve vásárolhatunk az interneten, és a kütyükbe szerelt szuper kameráknak köszönhetően az életünk bármely pillanatát megörökíthetjük. De mi történik akkor, ha egy tehetséges fotós lövi el ezeket a kockákat telefonjával?

 SZABÓ FRUZSINA ANNA- Nullahategy

A Franciaországban élő magyar fotóriporter Pörneczi Bálint csodálatos telefonnal készített képeiből összeállított tárlat a válasz a kérdésre, hiszen a Magyar Nemzet korábbi munkatársának január 15-én nyílik meg Figurák című kiállítása a Párizsi Magyar Intézetben.

Az AFP hírügynökség egykori külsős fotoriporter 2011-be döntött úgy, hogy családjával Párizsba költözik Budapestről. Itt, mielőtt visszatalált régi szerelméhez, a fényképészethez, dolgozott a vendéglátásban és a francia vidéket járva, újságkihordással is foglalkozott.

Bálintnak az idegen országban a nulláról kellet fotós karrierjét ismét felépíteni, ám jelenleg az amerikai Bloomberg gazdasági hírügynökség helyi fotósaként dolgozik. Okostelefonját az idegen világvárosban eleinte navigációs eszközként használta, metrótérképet töltött rá, ám az internet adta korlátlan szabadság ízére hamar rákapott. A készülék beépített kamerájával kezdetben életük apró mozzanatait örökítette meg, amely képeket a Tumblr oldalán is közzétett, így tudósítva Magyarországon élő családjának, barátainak a velük történt dolgokról, ám a naplószerű tematikát egy idő után unalmasnak tartotta.

A család közben Bálint feleségének szülővárosába, a festői szépségű Rodezbe költözött. „A munkám miatt rengeteget ülök a kocsiban, sokat ingázom Párizs és Rodez között is, általában ilyenkor van időm agyalni. Egy ilyen út során jutott eszembe az, hogy egy új tárgykör szerint fogom az embereket megörökíteni, méghozzá a foglalkozásuk alapján. Így indul útjára a Figurák portrésorozat.” A képeket a népszerű közösségi fotósite-on, az Instagarmon kezdte el közzétenni, aminek a használatára barátja Benjamin Girette ösztönözte. „Engem hidegen hagytak a különböző filterek és képszerkesztési lehetőségek az applikációban. Azt gondolom, hogy a fekete- fehér képek sokkal inkább kiemelik a karaktereket, a sok szín csak eltereli az ember figyelmét. Minden alanyom, – kivéve a családom – egyszer szerepel a sorozatban. Igyekeztem a témákat és a beállításokat is a lehető legjobban variálni, így adva minden fotónak plusz egyediséget, egyéniséget.” Bálint képeit elnézve, egyszerűen képtelen vagyok megállni, hogy ne idézem fel Babits Mihály szavai: Mindenikünk lelkében a világ tükröződik vissza, de mindenikünkben másként tükröződik. S a lélek maga, az egyéniség nem egyéb, mint a világnak egy sajátságosan színezett tükörképe.

Amikor Bálinttal beszélgettem, leginkább az a metódus érdekelt, amelyet egy- egy kép elkészülte előz meg. Hogyan választja ki az embereket? Hogyan szólítja meg őket? És persze az, hogyan reagálna a reménybeli alanyok? „Bármilyen meglepő: tízből hét belemegy abba, hogy lekapjam őket. Ha meglátok a piros lámpánál, a boltban vagy akár a metrón ülve egy érdekes karaktert, vagy épp eszembe jut egy óra elemcseréjénél, hogy órás még nincs a gyűjteményembe, egyszerűen odamegyek és elmagyarázom, hogy ki vagyok, és mit szeretnék. Természetesen előkapom a telefonomat és megmutatom az előző képeket is. Az emberek többségének általában van erre pár perce. Ha megfigyeled a képeket egy dolog azonban szembetűnő: kevesebb a női figura. Furcsa mód, van bennem egy gát, nekem nehezebb a hölgyeket leszólítanom. Úgy érzem, nőként én is meglepődnék, ha egy magamfajta pasi ilyen szándékkal lépne oda hozzám.”– jegyzi meg nevetve.