Filmjeim a szabadságról szólnak, amit a magánéletemben és a szakmában is örökké kerestem és ábrázoltam” – állítja az első magyar punkfilm, a legendás CPg zenekar igaz történetét bemutató Pol Pot megye punkjai rendezője. Kövessy Róbert lázadó habitusú ember, alkotásai nem véletlenül szólnak a kommunista rendszer ellenállóiról. Nemcsak a Kádár-kori punk szubkultúra üldöztetéséről forgatott, de ő készített dokufilmet az első magyar NATO-kémként elhíresült Belovai Istvánról, és az 56-os pesti forradalom több elfeledett hőséről is. Múlt héten bemutatott filmje, az eleinte Szeles idők munkacímen forgatott Pesti lányok eredetileg annak a vattakabátos, vörös hajú, szeplős pesti kamaszlánynak a történetét tárta volna fel, akinek a fényképe bejárta a világot, s nyugaton a magyar forradalom jelképévé vált.

MARKOVICS PÉTER – 061.hu

A 15 évesen mártírhalált halt Szeles Erika portréja és tragédiája fontos és szívszaggató felütése a filmnek, végül a forradalom egy másik ikonikus arca, a „piros kabátos lány”, vagyis a ma Nizzában élő Kozmovszky Edina és további három egykori pesti lány mesélnek ’56-os emlékeikről. Miért változattál az eredeti koncepción?
A Móricz Zsigmond körtéri 56-os szoborpályázaton dolgoztunk, amikor archív fotók között kutatva találtam meg a pufajkában, “davajgitárral” a kezében lefotózott Szeles Erika portréját, amiről később derült ki, hogy egy dán magazin, a Billed Bladet címlapján szerepelt, hasonlóan a híres, de anonim pesti sráchoz a Time magazin címlapján. Ez az analógia már akkor eszembe jutott, hiszen ahogy a szoborpályázatban haladtunk előre, az archívokban egyre több lányka és asszony köszönt vissza a történelmi helyszínekről: a Móricz körtéri híres barikádnál, a Magyar Rádiónál, a körúton, Blaha Lujza téren, a Sztálin szobornál, a Tompa és Tűzoltó utcai ellenállóknál. És hát ott voltak a hősi halottak. Szeles Erika a Blaha Lujza térről, és Cinka Panna a Corvin közből. Őket és a Fiumei sírkertben nyugvó hősnőket már csak „in memoriam” tudtuk a filmben felvillantani… De ami később meglepett, amikor már tudatosan kutattam a női szereplők után, hogy szinte minden fontosabb helyszínről megtaláltam a még élő főszereplőket is. A Copfosnak becézett barikádépítő lányt, Kozmovszky Edinát, a Rádió ostromának hősét, Hosszú Marit, a Tompa utcaiak harcosát, és a decemberi női tüntetés szervezőjét. A koncepció tehát magától alakult át egy élő, eleven, visszaemlékező portréfilmmé.

A Pesti lányok plakátja (részlet)

Hogyan találtál rájuk?
Kozmovszky Edinához egy művház pódiumbeszélgetése vezetett el, a többiekre pedig az 1956-os Magyar Szabadságharcosok Világszövetsége segítségével bukkantam rá, amiért külön köszönettel tartozom feléjük. A hősi halált halt Szeles Erika esetében megtaláltuk a néptánctanárát, a lakást (szobát) ahol társbérletben éltek az édesanyjával, és a társbérlőket, akik a mai napig a lakásban laknak, és szeretettel meséltek Erikáról.

A film díszbemutatóján, az Uránia moziban átvehetted az ’56-os szervezet emlékkeresztjét. Mit jelent számodra ez a kitüntetés?
Semmiféle állami vállveregetést nem fogadnék el semmiféle aktuális hatalomtól – megjegyezem, szerintem egyiknek sem volt és nem is lesz szándékában ilyesmi, hiszen mindig is, “mindenféle szélben” gyanúsan független és kívülálló voltam. De ez az 56-os érdemérem, ez most mindent felülír itt belül, lélekben.

Elsősorban külföldieknek köszönhetjük mindazt a keveset, amit Szeles Erikáról és a sorsáról tudunk, de nemcsak az ő emblematikus alakja, hanem a harcokban szép számmal rész vett többi pesti lány sem nagyon mozgatta meg a történészeket vagy a sajtót.
Valóban érdekes, hogy talán Tóth Ilonán kívül nem volt átfogó történelmi kutatás a “pesti lányok” tekintetében, a tüntetések, a harci események és a hátország roppant fontos forradalmi tevékenységeinek felkutatásában és ábrázolásában. Én szeretném folytatni a kutatást, illetve a pesti lányok filmjét az esetlegesen még élő tanúk felkutatásával.

Szeles Erika a dán Billed Bladet címlapján. A porté aztán bejárta a nyugati sajtót

Az ’56-os eseményeket meglehetősen sajátos stílusban feldolgozó Kolorádó Kid című játékfilm úgy ér véget, hogy egy punkhorda bezúdul abba a londoni tévéstúdióba, ahol  éppen a magyar forradalomról értekeznek a kitörésének 20. évfordulóján. A kritikusoknak sok volt, neked mit mond ez a jelenet?
Nem láttam az opuszt, de ha jól tudom, akkor Vágvölgyi B. András rendezte, akit meglehetősen érzékeny szálak fűznek a punkkorszak lázadóihoz. Szép szimbolizmusnak tartom ilyen módon összehozni a punkot az 56-os forradalommal. Ahogy elképzelem, katartikus lehetett a jelenet, mégis annyira nevetségesen szánalmas és kelet európai, amit csak a mi lelkünk foghat fel, nyugaton ez a jelenet így, ilyen metaforikusan sohasem történhetett volna meg.

Első filmed, az 1999-es, jelenleg is fesztiválon szereplő Pol Pot megye punkjai a legendás szegedi punkbanda, a Come On Punk group történetét dolgozza fel. A CPg-ről  az aktákon meg a legendáriumot eltorzító hazug újságcikkeken kívül nem maradt meg más, mint a sztorik meg a rettenetes minőségű koncertfelvételek, és persze a filmed, ami végre leszámol a zenekarról terjesztett hazugságokkal. Miről árulkodik, hogy sokan ma is úgy tudják, a CPg neve a Cigánypusztító Gépezet (vagy galeri) rövidítése?
A CPg óriási legenda volt, s immáron történetileg-történelmileg az is marad. Az együttes nevét Erdős Péter ferdítette el, összemosva és manipulálva a dalszövegeiket a tényleg rasszista Mos-Oi zenekar szövegeivel. Ő juttatta sittre a tagokat is, miután az édesanyját a koncerteken összefüggésbe hozták a legősibb szakma képviselőivel („Erdős Péter kurva anyád!” – a szerk.). Ma is döbbenet újraolvasni Erdősnek a Felszólalás a szennyhullám ügyében címmel megjelent cikkét, amiben vérbeli kommunista érveléssel próbálta diszkreditálni Güzüéket. Nagyjából ugyanez igaz a Közellenségre, akiknek nem sikerült ugyan legendákká válniuk, talán csak abban, hogy ez a két punkbanda ült dalszövegekért ténylegesen a Kozma utcai és a veszprémi büntetés-végrehajtási intézményben.

Aligha lehet a bátor kiállást börtönévekben mérni, de az érdekes, hogy a lázadó lelkületű zenészek közül a későbbiekben senki nem került hűvösre. Ezt az államhatalom puhulásának vagy inkább a kezdetben kommunista- és rendszerellenes magyar punk attitűd, az underground szellemiség mutálódásának tulajdonítanád?
Ha a CPg-hez viszonyítunk, szinte nevetséges, amikor a gyökérzetében elkaszált punkkorszakot követő lájtos, saját legendájukkal legyezgető pesti underground csapatok arról panaszkodnak, hogy őket jaj, de mennyire elnyomták, üldözték és betiltották. Magam is sokat mozgolódtam az FMK-ban, az FMH-ban, az Almássy téren, a Lyukban, Szentendrén és más kultikus underground helyeken, így hát elmondhatom: a tiltott kultúrától, a CPg szókimondásától nagyon távol állt már ez a szcéna.

Érdemes összevetni a szegedi punkok lesittelését az orosz Pussy Riot punkzenekar három „hölgytagjának” néhány éve történt bekasztlizásával és elővenni a logikai Matrojskát, ami kívül Putyin, belül Orbán meg Kádár? 
Amit a Pussy Riot képvisel, nem más, mint súlytalan feminista hiszti. Annyira szánalmasan kelet európai, amit csak mi, diktatúrákon edzett személyiségek érthetünk meg. Nem úgy, mint a mai Nyugat meg a nyugatmajmoló közép-keleti fiatalok, akiknek csak buli az egész. De abban talán bölcsebbek a mi nemzedékeinknél, hogy ők már nem lázadnak, mert tudják, hogy az idő megállt, nincs tovább, demokrácia van, nincsenek már forradalmak és lázadások, mindent lehet és aztán mindennek az ellenkezőjét is, hát akkor pofa be! Ezt érezteti ma mindenféle kis- és nagyhatalom.

Veled például hogyan éreztették?
Sorolhatnám… Eszembe jut például Gothár Péter, aki ugyan behunyt szemmel és füllel, de annál határozottabban rúgott ki a filmművészeti főiskoláról, miután a punkról értekezve azt ecseteltem, hogy tulajdonképpen semmi sem változott azóta, vagy csak aljasabb, cselesebb meg rafkósabb lett a hatalom. Talán azért rémült meg a kultrendező, mert borzasztó lehetett belegondolni, hogy a Megáll az idő forgatásának idejében punkgyerekek dalszövegek miatt hűsöltek még magyar börtönökben.

Kövessy Róbert (Fotó: Horváth Péter Gyula)

Televíziósként készítettél dokumentumfilmet az első magyar NATO-kémként elhíresült Belovai Istvánról,  az 56-os pesti forradalom egyik hőse, Szabó bácsi, azaz Szabó János kalandos életéről és a Sztálin szobor egyik ledöntőjéről, akit – ha jól tudom – szintén egy híres archív fotóról kerestél meg. Mi az oka annak, hogy minden filmed a lázadásról, a hatalom ellen fellépő arcokról szól?
A filmjeim a szabadságról szólnak, amit a magánéletemben és a szakmában is örökké kerestem és ábrázoltam. Azért készítek archivált filmetűdöket a lázadóinkról, kémeinkről és forradalmárainkról, az örök ellenállókról, mint egy kihalóban lévő állatfaj utolsó mohikánjairól, hogy legalább az emlékezetünkben éljenek azok az eszmék, amik Rákóczitól Zrínyin és Petőfin keresztül a pesti lányokon át a punkokig és a politikai foglyainkig képviseltettek.

Vezető fotó: Horváth Péter Gyula