A nyertes keresési kulcsszavak az elmúlt hétre: Freddie, Pioneer, Eurovízós döntő… A hírcsatornák tele vannak az énekesről, a hozzá fűzött várakozásokról és a srác egy elejtett félmondatát felnagyító, a csalódottságot középpontba állító hírekkel. Természetesen, ha valaki indul egy versenyen, és nem győz, akkor csalódott egy kicsit. De van élet az Eurovízión túl is, és Freddie már erre készül. Mi pedig inkább erről kérdeztük.
LEIRER TÍMEA – 061.hu
Csak egyetlen kérdés még Stockholmra utalva: ugye azért nem bántad meg, hogy jelentkeztél?
Nem, dehogy! Amikor csalódottságról beszéltem, az csak a végeredményre vonatkozott. Nyilván bánt, hogy nem sikerült ennél jobb helyezést elérni, de nagyon élveztem a felkészülést, nagyon szerettem a Dal című műsort, a Pioneert pedig egyszerűen imádom! Igazán megtisztelő, hogy Magyarországot képviselhettem egy ekkora érdeklődésre számot tartó nemzetközi eseményen. Jól éreztem magam Stockholmban, óriási élményt jelentettek az ottani próbák, azt a kétszer három percet pedig, amíg elénekeltem a dalt 16.000 ember és nem tudom, hány millió tévénéző előtt sosem fogom elfelejteni. Egyedül a végeredmény az, ami csalódottsággal tölt el és hiányérzetet okoz. Kicsit féltem attól, hogy hogyan fogadnak majd, amikor hazajövünk. Elmondhatatlanul jól esett az a szeretet, ami fogadott minket itthon. Szeretném a jó élményeket elraktározni és abból építkezni a nyárra, a következő évekre.
Annak idején a Rising Star tehetségkutatóban úgy pozícionáltak téged, mit a „fiú, aki csak a zuhany alatt szokott énekelni”. Tényleg nem szerepeltél előtte közönség előtt?
Voltak klubkoncertjeim, de ezeket össze sem lehet hasonlítani azzal a világgal, amibe a tehetségkutató kapcsán belecsöppentem. Nagyon szerettem ezeket a bulikat, de úgy 30-40 ember előtt léptem fel, akiknek a felét ismertem.
Honnan jött a zenei érdeklődés?
Szüleim nagyon nagy zenerajongók, nekik köszönhetően már kiskoromban nagyon sok igényes előadó lemezét hallgattam. Vicces volt, mert amíg a többiek Tiestot meg MasterBlastert hallgattak, addig én Pink Floydot, meg U2-t vagy Santana albumait. Nagyon hamar fordítani kezdtem a dalok szövegét, mert érdekelt, hogy miről szólnak. Volt, amelyik ezek után jobban tetszett, és volt, amelyiket meghallgatni sem akartam többé. Azóta érzem, hogy mennyire fontosak dalok a szövegei, ezért is ragaszkodom a valódi üzenetekhez, az értékes tartalomhoz a dalokban.
A Rising Star után viszont elindult veled a szekér, hiszen kijött (akkor még Fehérvári Gábor Alfréd néven) a Mary Joe című dalt, ami a tavalyi év egyik legtöbbet játszott rádiós slágere lett.
Nagyon jó ötlet volt, hogy mindenki saját dallal szerepeljen a tehetségkutató döntőjében. Már akkor is éreztem, hogy a Mary Joe sokkal több, mint egy versenydal. Nagyon boldogok lettünk, hogy mindenhol a Mary Joe szólt tavaly nyáron. Óriási szerencsém volt ezzel a zenével, ezután után megsokszorozódtak a felkérések.
A Mary Joe-t Kállay Saunders András és Szakos Krisztián írta. Direkt neked?
Ez így egy kicsit túlzás, de végül ő akarta, hogy elénekeljem. Ha minden igaz, egy már majdnem végleges verzióban régóta megvolt ez a dal, de András úgy érezte, ezt nem neki kell elénekelni. Állítása szerint, amikor meghallott énekelni, tudta, hogy nekem kell adnia. Egyébként már jóval a műsor vége előtt jelentkezett nálam a dallal…
Amikor tavaly nyáron megjelent a Neked nem kell című számod, azt mondtad, hogy valami ilyesmi lesz az irány. A Pioneert követően folyatatod tehát magyar nyelvű dalokkal?
Minőségi, magyar nyelvű dalokat szeretnék készíteni. Valami olyasmire gondolok, mint Ákos dalai, amelyek közül mindegyik szól valamiről. Most készítettük el a Na jó, hello című dalt, ami egy kicsit könnyedebb hangvételű felvétel, fesztiválhangulatú szám, amiben ott van a szabadságérzet. Viszont attól, hogy könnyedebb hangvételű, úgyérezzük, „replay gombért kiáltó” dal lett, azt hiszem mégis kicsit másképp fogalmaztuk meg ezt a sokszor megidézett szabadság-érzést, mint mások. Ebben is van egy kis csavar, amitől egyedi, amitől más, amitől nem közhelyes.
Mennyire vetted ki a részed a szerzői munkából?
A Na jó, helloban már írtam néhány sort. Nagyon örülök neki, hogy a szövegíró, Bartalos Jenő elfogadott, és csapatban dolgozhattunk Szabó Z.-vel hármasban. Nagyon fontos, hogy azonosulni tudjak a szöveg üzenetével. Ez most a Na jó hello-ban megint összejött, kíváncsi leszek a fogadtatásra.
Most készül az első lemezed. A Mary Joe lesz az irány?
Igen, a Mary Joe-hoz hasonló vonalban gondolkodom. Nagyon bírtam abban a dalban a country elemeket, szeretem énekelni, és úgy érzem, hiteles is vagyok benne. Szeretnék egy kicsit piszkos, kicsit autentikus, country jegyekkel, blues stílus elemekkel és gitárokkal, akár harmonikával kiegészített zenei világot összerakni. Ez lenne az album fő csapásiránya, mellette pedig jöhetne egy-két olyan dal, ami kikacsintást enged más zenei stílusok felé is. Most ez az elképzelésem, de még csak most kezdődik a munka, úgyhogy lehet, hogy az egész még teljesen átalakul. Azt gondolom egyébként, hogy talán így a pályám elején nem is annyira fontos a stílus. Az a fontos, hogy jó dalok legyenek, amiket jól tudok előadni, amit szeret a közönség, aztán a többi majd kialakul. Valószínűleg más előadónál sincs ez másképp
Igen, mindig azt mondják, hogy csak elindulni nehéz. De nálad a fő csapásirány már megvan.
Ami a legfontosabb, hogy minőségi és csak minőségi dalok legyenek a lemezen, nem akarok „töltelék trackeket”. Nem szeretem azt a hozzáállást, hogy „na, van hat jó dalunk, csapjunk hozzá még hatot, mert az már lemez”. Olyan albumot szeretnék, amin csak kerek egész dalok vannak, amelyek magukban hordozzák a rádiós játszás lehetőségét.