Ma este mutatja be exkluzív vetítésen a népszerű amerikai grunge-rock együttes, a Pearl Jam Let’s Play Two című zenés dokumentumfilmjét az Uránia Nemzeti Filmszínház. Utána tribute-koncert lesz a Kassa hajón a Grungery – Sound of Seattle szervezésében.

061.hu, MTI

A Pearl Jam két teltházas koncertet adott 2016 augusztusában a chicagói Wrigley Field arénában, a bajnoki győzelmét ünneplő Chicago Cubs baseballcsapatának legendás stadionjában. Az előadásokra összesen 80 ezer jegyet értékesítettek, ezzel minden idők legnagyobb számú fizető nézőjét vitték be az arénába.

A két este alatt 70 dalt játszottak, ebből tizenhatot választott ki a Let’s Play Two című filmhez a rendező Danny Clinch. A filmben olyan generációs himnuszok hangzanak el, mint az Alive, a Black, a Jeremy vagy a Better Man, emellett hangsúlyos szerepet kap az énekes, Eddie Vedder futball és a Chicago Cubs iránti rajongása is, amely végigkísérte teljes zenei pályafutását.

A világszerte mozivászonra kerülő alkotást, amely az augusztusi két Pearl Jam koncert, valamint a Cubs 2016-os sikertörténetének kétórás ünnepe, rajongói kezdeményezésre jutott el Magyarországra, eredeti nyelven, angol felirattal láthatja a közönség – olvasható a filmszínház közleményében.

A filmvetítésre érvényes jeggyel rendelkezők 50 százalákos kedvezménnyel válthatnak belépőt a a Kassa Hajóra, a Flop együttes jelenlegi és egykori tagjainak Pearl Jam tribute-koncertjére. A kedvezményes jegyeket kizárólag a Grungery – Sound of Seattle által szervezett koncert napján lehet megvásárolni.

Fotó: pearljam.com