A Jászai Mari-díjas színművész, rendező, a Szegedi Nemzeti Színház korábbi igazgatója 71 éves volt.

061.hu

Méltósággal viselt hosszú, súlyos betegség után elhunyt Székhelyi József. “Sajnos ma elment alapítványunk másik alapítója is! Székhelyi József és Kézdy György mostantól ott fent folytatja a küldetést, és onnan vigyáznak ránk továbbra is, vezetik kezünket és tetteinket! Legyen emlékük áldott!”- írta Facebook-oldalán az Élet Menete Alapítvány.

Székhelyi József 1946. november 24-én született, 1971-ben végzett a Színház- és Filmművészeti Főiskolán. Színészi karrierjét a kecskeméti Katona József Színházban kezdte, 1979-ben szerződött a fővárosi Nemzeti Színházba. 1983-tól a Madách Színház, 1992-1994 között az Arizona Színház társulatának tagja volt. 1994-ben Sopronban folytatta pályafutását, közben a Pesti Magyar Színház munkatársa is lett. 2003 és 2008 között a Szegedi Nemzeti Színház igazgatója volt. 2014-től a Veres 1 Színház társulatában szerepelt.

Székhelyi József közel száz filmben – egyebek között a Végre hétfő, a Szabad lélegzet, a Ki látott engem?, a Csak semmi pánik, a Házasság szabadnappal, a Gyerekrablás a Palánk utcában és a Napos oldal című produkciókban – játszott és rengeteget szinkronizált. A színészet és a rendezés mellett egy időben aktívan politizált az SZDSZ színeiben, közéleti kérdésekben később is rendszeresen nyilatkozott. Jászai-díja után 1995-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend kiskeresztjét, 2010-ben pedig tisztikeresztjét kapta meg. Régóta küzdött a tüdőrákkal, de munkáját a kezelések alatt sem adta fel.

Képforrás: Lokál