Ha vért akartok, hát tessék! – A Royal Blood How Did We Get So Dark? című lemezéről

Nem tudni milyen a királyok vércsoportja, csak azt, hogy a vérük színe kék. A rock and roll történelemkönyve szerint a királyt Elvisnek hívták, a királynőt Freddie Mercurynak, volt egy Herceg is, aki Prince névre hallgatott, és most itt van két srác, a Royal Blood tagjai, akik semmi mást nem állítanak magáról, mint azt, hogy rendben van a vérvonaluk, ami alapvetően a stoner-rock és White Stripes-féle garázs-beat vegyületeit tartalmazza.

PZL – 061.hu

Amilyen gyorsan megjelent a 2013-ban alakult brightoni Royal Blood első lemeze, olyan sokat kellett várni a második, hasonlóan rövid, 30 perces beadandóra, a How Did We Get So Dark? című soralbumra. Némileg egyanyagú lemezzel van dolgunk, ugyanakkor a nyitó és egyben címadó dalban, van némi space-vokal, a második, hasonlóan jó dimanikájú Lights Out című mutatványra némi diszkós basszust is rátekertek, szóval, minden dalban van némi fűszer, csacska-macska vokál, izgi kiállás, de hát kellenek is a meglepik, hiszen a dob és basszus felállás alapból eléggé büntető jazz.

Mike Kerr basszusgitáros-énekes ráadásul nem különösebben virtuóz játékos, viszont ahogy lenni szokott, annál kreatívabban fogja meg a hangszert, és annyi effektet, kütyüt használ, hogy a megszólalás olyan, mintha egy teljes értékű zenekart hallanánk. Az első albumhoz képest nincs különösebb elmozdulás, ugyanazt a helyi értékű csodát hozzák működésbe, mint a bemutatkozáskor: azaz az öt négyzetméternyi garázsban szólaltatják meg a több hektárnyi területre álmodott stadion-rockot. A program energikus, bömbölő beat, ami olyan melodikus, mint a szintén minimál felállással dolgozó Gossip, ugyanakkor itt az egész kap egy ős-rock gellert, Cream, korai Led Zeppelin neve éppúgy fenn van a képzeletbeli üzenőfalon, ahogy erős White Stipes hatása is, de ha már közvetlen előzményt keresünk, akkor a The Black Keys garázs-popja az.