Az Oscar-díjas filmzeneszerző, Hans Zimmer tavalyi nagy sikerű koncertsorozata után 2017-ben ismét visszatér Európába, és június 1-jén Budapesten is fellép zenekarával – közölték pénteken a szervezők.

MTI

Zimmer saját 15 fős stúdiócsapatával és szimfonikus zenekarral, valamint kórussal lép színpadra, így több mint 60 zenész játszik majd a koncertek alatt. A zeneszerző több mint száz filmhez komponált zenét, legújabb művei a BBC Bolygónk, a Föld című sorozatának második évadában, és a II. Erzsébet brit királynőről szóló, Netflixen futó The Crown című szériában hallhatók. A német származású, most 59 éves zeneszerzőt Hollywood egyik nagy újítójának tartják, bár első nemzetközi sikerét még popzenészként aratta az újhullámos brit Buggles együttessel.

A filmzene világába 1985-ben Az én szép kis mosodám című brit produkcióval lépett be, amelyet még az ismert komponistával, Stanley Myersszel együtt jegyzett. Első Oscar-jelölését az Esőember zenéjével szerezte, Oscar-díját 1995-ben Az oroszlánkirályért vehette át. A zeneszerző első koncertsorozatát egy 2014-es fellépés indította el Londonban. A nagy sikerű előadás után tavaly 33 európai városban, köztük Párizsban, Berlinben, Münchenben, Prágában, Genovában, Dublinban, Bécsben és Budapesten koncertezett. A hatalmas érdeklődésnek köszönhetően jövőre folytatódik a fellépéssorozat.

A szervező Live Nation közleménye szerint az új világkörüli turné az Egyesült Államokban kezdődik, Ausztráliában és Új-Zélandon majd Európában folytatódik és egy amerikai körúttal zárul. A kétrészes előadás első felében filmzenék, köztük a Gladiátor, Az oroszlánkirály, A Karib-tenger kalózai dallamai csendülnek fel, a második részben pedig mások mellett A sötét lovag – Felemelkedés és az Eredet című film zenéinek feldolgozása hallható a rock- és popzene világából érkező vendégekkel. “Mindig is arra vágytam, hogy egy hasonló koncertkörutat csináljak, és nagyon lelkes vagyok, hogy a nyugati-parti és az ausztrál előadásokat követően visszatérünk Európába, ahol idén tavasszal rengeteg csodálatos élményben volt részünk” – idézték Zimmert a szervezők. Az európai turné május 16-án Helsinkiben kezdődik. Zimmer és zenekara a krakkói fellépés után érkezik a Papp László Budapest Sportarénába június 1-jén. A zenekar június 27-én Zürichben búcsúzik Európától.

Kép: LiveNation