Három díjjal jutalmazták Török Ferenc 1945 című alkotását a Varsói Zsidó Filmfesztiválon – közölte a Magyar Nemzeti Filmalap.

MTI

A több mint 40 alkotást felvonultató nemzetközi szemle nyitófilmjeként bemutatott alkotásért Rudolf Péter a legjobb színész, míg Szántó T. Gábor és Török Ferenc a legjobb forgatókönyv díját nyerte el, valamint a fesztivál közönségdíját is az 1945 kapta.

Török Ferenc filmje 1945 augusztusának egyetlen napján játszódik, témája a második világháború utáni újrakezdés a vidéki Magyarországon. A görög tragédiákat idéző, mindössze néhány óra leforgása alatt játszódó dráma helyszíne egy felbolydult kelet-magyarországi falu, ahol mindenki a jegyző fiának az esküvőjére készül.

A fekete-fehér alkotás számos neves nemzetközi fesztiválon kiemelkedő sikerrel szerepelt: közönségdíjat nyert a Berlinalén, Miamiban, Washingtonban és a budapesti Titanicon is. A hollandiai Vlissingenben a fődíjat, a jeruzsálemi filmfesztiválon Jad Vasem-díját nyerte el.

A legújabb, varsói díjakkal együtt az 1945 már 14 nemzetközi elismerésben részesült – olvasható a közleményben, amely szerint a filmet a magyar mozikban eddig több mint 40 ezren látták.

Képforrás: szinhaz.org