Ricky Martin, az UNICEF Jószolgálati Nagykövete budapesti koncertje előtt találkozott hátrányos helyzetű magyar fiatalokkal. A világsztár beszélgetett a tinédzserekkel, tanácsokat adott nekik, mesélt a saját életéről, sőt, kisorsolt közülük két szerencsést, akik aztán csatlakozhattak hozzá a színpadon.

061.hu

Ricky Martin fogadta elsőként az UNICEF Magyarország új Kilátó Élményprogramjában résztvevő fiatalokat. „Nyugodjatok meg, felejtsetek el mindent, táncoljatok akkor is, ha nincs meg a ritmus, és énekeljetek akkor is, ha nem tudtok spanyolul” – mondta a fiataloknak az énekes, aki aziránt is érdeklődött, hogy a gyerekek közül ki mivel szeretne foglalkozni a jövőben. „Szerintem fontos, hogy legyen egy terv, amit akár tízszer is megváltoztathatsz, de segít összpontosítani a lényegre” – tanácsolta az énekes. A gyerekek kérdésére azt is elmondta, hogyan lett az UNICEF nagykövete.

„Tizenkét éves voltam, amikor elkezdtem a zeneiparban dolgozni. Csatlakoztam egy együtteshez, ami elég híres volt akkoriban Latin-Amerikában. Az első turnénk Brazíliába vezetett, az UNICEF pedig kinevezett bennünket ifjúsági nagykövetének. Az volt az első turném, az első találkozásom a közönséggel és az első alkalom arra, hogy a zenén keresztül beszélhessek azokról a dolgokról, amelyek igazán foglalkoztatnak. A fiatalság nemcsak a jövő, hanem a jelen is egyben. A zene egy tökéletes eszköz, hogy azoknak a nevében beszéljünk, akiket amúgy nem hallgatnak meg” – magyarázta Ricky Martin, aki már rengeteg fiatalnak adta át a zene és úgy általában a művészetek szeretetét.

Amikor kiderült, hogy sokan táncolnak a csoportból, felajánlotta, hogy két fiatal követheti őt a színpadra. A jelentkezők közül kisorsolta a szerencséseket, akik a teli Aréna előtt bizonyíthatták tudásukat.

A Kilátó Élményprogram az Emberi Erőforrások Minisztériuma (EMMI) támogatásával valósul meg, célja pedig az, hogy hátrányos helyzetű gyerekek és fiatalok kulturális- és sportélmények segítségével pszichológiailag megerősödjenek, és ellenállóbbá váljanak az élet kihívásaival szemben.

fotó: UNICEF Magyarország