Hétfőn sorsolják ki, hogy a résztvevő országok melyik elődöntőben lépnek színpadra az Eurovíziós Dalfesztiválon május 10. és 14. között Stockholmban.

MTI

A sorsolást 11 óra 15 perctől élőben követhetik az érdeklődők az eurovision.tv és a mediaklikk.hu/adal oldalon – közölte a dalfesztivál magyar válogatóversenye, A Dal című showműsor kommunikációjával megbízott cég. A hétfő délelőtti stockholmi sorsoláson nemcsak az derül ki, hogy a résztvevő országok képviselői melyik elődöntőben lépnek fel, hanem az is, hogy a biztosan döntős öt ország, Franciaország, Nagy-Britannia, Németország, Olaszország és Spanyolország, valamint a tavalyi nyertes Svédország televíziónézői melyik elődöntőben szavazhatnak.

A közlemény szerint a fellépés sorrendjéről a hétfői szavazáson még nem születik döntés, az viszont kiderül, hogy az egyes elődöntők első vagy második felében léphet-e valaki színpadra.  A sorsolás mellett még egy fontos esemény lesz hétfőn: Bécs, a tavalyi vendéglátó város hivatalosan is átadja a “stafétabotot” Stockholmnak, az idei házigazdának.
Az összegzés felidézi, hogy az idei Eurovíziós Dalfesztiválon részt vevő országok száma felülmúlja az elmúlt évekét, utoljára 2008-ban és 2011-ben volt az ideihez hasonlóan 43 induló.

A versenynek – immár harmadszor – Svédország ad otthont, miután a tavalyi bécsi döntőben Mans Zelmerlöw nyert. A 2015-ös svéd nyertest az idei stockholmi show egyik műsorvezetőjeként láthatják újra a tévénézők. A magyar válogatóverseny, A Dal 2016 második elődöntőjét jövő szombaton 19 óra 40 perctől láthatják a nézők a Duna televízióban és a Duna Worldön.