Hóemberi játszmák – A Hóember című thrillerről

A hóember sorsa sosem lehet vidám, ha kisüt a nap, elolvad, szóval, pont a megfelelő metaforája  egy brutális thrillernek. Ahol megjelenik egy szomorú arcú hópofa a norvég Joe Nesbø Hóember című 2007-es bestsellerében, ott úgy tűnnek el a nők, mint a hó az olvadás idején.

PZL- 061.hu

Kétségtelen, hogy ez a művészien fényképezett, a tájköltészetből is jelesre vizsgázott Tomas Alfredson-féle mozi az év egyik legjobban várt alkotása, egy megnyerő felépítésű, feszültségkeltés tantárgyból is ötösre felelt thriller. A részben Budapesten forgatott Suszter, szabó, baka, kém pre-modern enteriőr világa is megjelenik a Hóember rendőrség hivatali miliőjében, kicsit olyan érzésünk is van, mintha egy vegyipari technikumban járnánk Veszprémben 1971 hideg telén, szóval Alfredson nem tud megszabadulni a lepusztult minimalista designtől, sőt, részint olyan a filmje, mintha egy urbanisztikai tanulmány lenne. A bámulatosan fényképezett felüljárók, a hidak, a tájba szervesülő geometrikus formák persze csak díszletek, mert a Hóember valójában egy feszültséggel teli, a horror vérrög valóságát is felmutató, művészien megmunkált brutális thriller, ahol sorra tűnnek el a fiatal anyák, illetve olyan nők, akik abortuszra jelentkeztek be.

Mi lehet a sorozatgyilkos motivációja? Tényleg a hóesés indítja be? A nem egyszer Hitchcock beállításaival operáló filmben egyetlen rendőr sem kívülálló, ügyesen lehet becsatolni a magánéleti bizonyítékokat a nyomozati anyagok közé, szépen illesztették össze az alkoholista és teljességgel kiüresedett Harry Hole (Michael Fassbender) és a bűbájos, ambiciózus Katrine Bratt (Rebecca Ferguson) párhuzamos felderítéseit. Mindehez az író kreált egy nem szokványos szerelmi háromszöget, amelyben semmi nincs kimondva: az sem, hogy Harry Hole és Katrine mit akar a másiktól, de az sem, hogy mennyire fontos a nyomozónak a korábbi nője, Rakel Fauke (Charlotte Gainsbourg).

Így aztán van szerelmi háromszög, meg nincs is, de az biztos: egyre több az eltűnt nő, és egyre több a szomorú arcú hóember. Oslo rideg városi miliője, és az északi tájak kegyetlen szépsége egyszerre teremt szociografikus és metafizikus világot, ahol mindenre rátelepszik a jóléti depresszió, ahogy a hó is lassan mindent belep. Ez az a táj, ahol az ember nem képes szembeszállni a nála nagyobb erőkkel, a természettel és a mennünk lakozó gonosszal. Ügyes elterelő manővere a filmnek a gazdag vállalkozó-féle vonal, és a sportjáték megrendezése körüli felhajtás kiemeli a történetet a mikrovilágokból, viszont a gyilkos személyének beazonosítása talán a krimifogyaztó junkynak idejekorán gyanús lesz.