A Papp László Budapest Sportarénában ünnepli huszadik születésnapját a Hooligans szombaton. A népszerű rockbanda idén megjelent albuma dalaiból is bemutat néhányat a koncerten.

MTI

A Hooligans sikert sikerre halmozott az elmúlt két évtizedben, szinte nincs olyan színpad Magyarországon, ahol ne játszottak volna. A zenekarnak húsz rádiós slágere volt – szerepel a szervezők által az MTI-hez eljutatott ajánlóban. November 12-én az Arénában ott lesz az elmúlt években sikerrel zajlott szimfonikus Hooligans-koncertekről ismert Magyar Virtuózok Kamarazenekar is.

A Hooligans Szerencsről indult, Kiss Endihez (dob) és Tóth Tiborhoz (gitár) az énekes Ördög Tibor (Csipa) csatlakozott, Móricz Norbert lett a basszusgitáros. A Hooligans 1996-ban alakult meg, 2007-ben Móricz Norbert távozott a csapatból, helyette Késmárki Zsolt érkezett. 1997-ben jelent meg a csapat első stúdióalbuma Nem hall, nem lát, nem beszél címmel, ezt egy év múlva a Mesét, álmot, mámort követte. 

Az áttörést a 2001-ben megjelent Kánaán című anyag hozta meg, rajta a Tartson örökké című dallal. A következő években sikeres lett A vér nem válik vízzé, a Királylány vagy a Játszom, a zenekar országosan ismert lett. Újabb stúdióalbumok – Szenzáció, Bohémélet, Privát mennyország – és slágerek – Szabadon, Félember, Eljátszott gyémánt, Legyen valami nagy, Paradicsom – után a legutóbbi lemez, az Igaz történet idén nyáron jelent meg. A csapat 2014-ban megkapta a VIVA Comet Magyar Könnyűzenéért Díjat.

Fotó: magazin.nekunkszol.hu