Nem vitathatjuk el a Max című regény jó szándékát, mégsem mondhatunk mást: nem lehet úgy ifjúsági regényt írni, hogy annak minden mondatából süt a gyűlölet, hogy szinte minden bekezdése propaganda. Még akkor sem, ha a nácizmust bírálja. A könyv egy ifjúságnak szánt anti-náci pamflet, ami rendben van, de írás közben a szerző elvétette az arányokat.
P.Z. – nullahategy
A Max nem azért született, hogy az írónő elmeséljen egy történetet, a célja az volt, hogy a kamaszok identitásának része legyen a nácik sistergő gyűlölete, így aztán írónő eljárásai a szovjet és más diktatúrák ifjúsági propaganda regényeinek világát idézik. Lehet, hogy ez is volt a cél, mert a nácik izzó gyűlölete szinte átégeti a papírt.
Amikor a csecsemő Maxot megpuszilja Hitler, az újszülött saját magát (!) akarja fertőtleníteni. A Führer látogatása előtt bosszúból szép nagy kakát nyom a pelenkájába, hogy ezzel is felbosszantsa hithű náci környezetét, és amikor zajlik az árja keresztelő, lepisili a diktátort.
A könyv egyetlen lehetőséget sem hagy ki arra, hogy megkomponálja az újabb és újabb gyűlöletfúgákat, még Max születését is úgy írja le, mint egy háborús ütközetet. Olyan, mint az a bácsi, akinek mindenről az jut eszébe. Nekünk pedig eszünkbe juthat a Hétköznapi fasizmus című szovjet propaganda film, amihez hasonlót vetítenek le Eric Cartmennek elrettentésképpen a South Park egyik epizódjában, ami annyira megtetszik neki, hogy megnézi még vagy ötször.
“Azt akarom – ez eljövendő életem legelső vágya –, hogy április 20-án lássam meg a napvilágot. Mert ez a Führer születésnapja. Ha április 20-án születek, megáldanak a germán istenek, és mindenki a felsőbbrendű faj elsőszülöttjeként tekint majd rám. Első egyede leszek az árja fajnak, amely eztán uralni fogja a világot. Én vagyok a jövő gyermeke. A gyermek, aki szerelem nélkül fogant. Aki Isten nélkül fogant. Aki törvény nélkül fogant. Aki puszta erőből és haragból fogant. Heil Hitler!”
Az olvasó végigkövetheti Max felcseperedését, aki maga az „új ember”, az árja program prototípusa, akiből a rendszer náci katonarobot nevel. A didaktikus tanmeséből kilóg az ideológiai lóláb, még az utószót író Karsai László is megemlíti, hogy a szerző „érzékelhető ellenszenvvel és dühvel” írta meg a könyvet. É tényleg: hogy fordulhat elő az egy ifjúsági regényben, hogy az írónő gruppenszexet vizionál, aminek fess fiatal katonák és kamaszlányok a főszereplői, utóbbiakkal aláíratnak egy szerződést közvetlen a csoportos aktus előtt, hogy majd lemondanak a születendő gyerekről… A könyv inkább afféle oktatási-nevelési segédanyag, nyomokban tartalmaz irodalmi értéket, ugyanakkor kétségtelen, hogy remekül előkészíthet egy osztályfőnöki órát, aminek a témája: “soha ne ismétlődjön meg a múlt”.
Az sem egyértelmű, hogy az írónő a hatás miatt hamisítja-e meg a történelmi tényeket, vagy felületesen ismeri azt az anyagot, amiből dolgozik. Csehszlovákiát nem olvasztották be Németországba, hiszen annak déli, magyarlakta sávja 1938 őszén Magyarországhoz került, és létrejött az „önálló” Szlovákia, és a Cseh-Morva Protektorátus, még utóbbit sem csatoltak Németországhoz. A szerző szerint csak amerikaiak szabadítottak fel a koncentrációs táborokat, miközben az auschwitzi lágert a szovjetek szabadították fel. Ifjúsági regény ide, vagy oda, nem írhatunk le olyan közhelyeket sem, mint hogy a háborúban eltöltött évek duplán számítanak. Persze, el kell magyaráznunk az ifjúságnak, hogy miért is szörnyűek a diktatórikus rendszerek, de azért mert valaki kamasz, még illene komolyan venni.
Sarah Cohen-Scali
Max
Kolibri
480 oldal, 3490 Ft
Fordította: Tótfalusi Ágnes