A hétvégi díjátadó gála legmeghatóbb, szívhez szóló pillanatának nevezte facebook oldalán az Európai filmakadémia azt a pár percet, amikor Borbély Alexandra sírva mondott köszönetett a legjobb színésznőnek járó elismerésért. A filmes szervezett ma osztotta meg az átadón készült videót, melyet alább megnézhetnek.

061.hu

Amikor Borbély Alexandra, a Testről és lélekről című filmjének főszereplője átvette a legjobb európai színésznőnek járó díjat, alig tudott megszólalni a meghatottság könnyeitől. Egy darabig úgy tűnt, egyáltalán nem tudja elmondani beszédét, végül összeszedte magát és könnyek között mondott köszönetet többek között Enyedi Ildikónak. “Nem tudok beszélni, pedig mindent felírtam. De felolvasni sem tudom” – mondta Borbély Alexandra folyamatosan el-elcsukló hangon, miután a könnyeivel küzdve a színpadra állt. “Kaptam már díjat színházi alakításért, de filmszínésznőként ez a legelső díjam” – ezzel is indokolta, hogy miért nem tud megszólalni a meghatott sírástól.

A díjat a színészkategória két tavalyi nyertese, a Toni Erdmann című német film főszereplőpárosa, Sandra Hüller és Peter Simonischek adták át. A felvételen látszik a szemét törölgető rendező, Enyedi Ildikó is (aki esélyes volt a legjobb film, a legjobb rendező és a legjobb forgatókönyvíró díjára is, de mindhárom elismerést az idei agyondíjazott film, A négyzet nyerte el előle), a síró producer, Mécs Mónika, és egy pillanatig a vagy meghatott, vagy esetleg csalódott Juliette Binoche is. Borbély még megköszönte a díjat a stábnak és a családjának, de mivel a könnyei csak nem akartak elfogyni, végül rövidre zárta az egészet egy “köszönöm mindenkinek”-kel.