Idén is három budapesti üzlet részvételével rendezik meg szombaton a független lemezboltok napját. A Record Store Dayt világszerte tizedszer tartják meg, harminc ország mintegy ezer boltjában. A nemzetközi rendezvénysorozat idei nagykövete St. Vincent amerikai énekesnő.

MTI

A nehézségekkel küszködő független lemezboltok fennmaradása érdekében 2007 óta rendezik meg a Record Store Dayt, mindig április harmadik szombatján. A kezdeményezés az Egyesült Államokból indult, és legfontosabb eleme, hogy erre a napra számos ismert régi és új előadótól jelenik meg különleges vinyl (bakelit) kis- és nagylemez ritka felvételekkel.

Magyarországról először 2010-ben a Wave és a Musicland lemezbolt csatlakozott a kezdeményezéshez, idén is lesznek e két boltban programok, minikoncertek és kaphatóak lesznek a Record Store Day-re megjelenő kiadványok. A budapesti helyszínek között lesz az elsősorban elektronikus zenéket árusító Deep hanglemezbolt is. Az 1989 óta létező Wave lemezboltban, a Révay közben szombaton négy ingyenes akusztikus minikoncertet tartanak 12 órától. Fellép a Halál;orgazmus, a pozvakowski, az Anton Vezuv és Németh Róbert. Az 1997 óta működő Musiclandben, a hozzá szervesen kapcsolódó Neon Music Hungary szervezésében az Almássy téren is programok és 12 órától estig koncertek várják az érdeklődőket szombaton. Fellép a Volkova Sisters, Szabó Benedek és a Galaxisok, a Palma Hills, végül 18 órakor a Hoodoo Offenders. A koncertek előtt és után egész nap dj-k szórakoztatják a látogatókat.

Az idei lemezboltok napjára Amerikában és Európában korlátozott példányban több száz különleges kis- és nagylemez jelenik meg. Megvásárolható lesz többek között David Bowie néhány koncertfelvétele, a tavaly év elején elhunyt művésznek a Placebóval közösen készített Without You I’m Nothing című felvétele vagy az éppen 70 éves Iggy Poptól a Josh Homme-mal közösen írt Post Pop Depression című albumának koncertfelvétele.

Az idei Record Store Day egyik szenzációja, hogy másfél évtized szünet után készített ismét rockdalt a Matt Johnson által vezetett The The. A szám címe You Can’t Stop What’s Coming, a nyolcvanas-kilencvenes évek brit könnyűzenéjének egyik legnagyobb hatású formációja a gitárlegenda Johnny Marr-ral, a Smiths egykori tagjával a soraiban állt újra össze.

Szerepel a felhozatalban a Cure Greatest Hits-e és akusztikus gyűjteménye, és számos ritkaság olyan előadóktól, mint az Art of Noise, az Animals, Bruce Springsteen, a Cars, a Chemical Brothers, a Cocteau Twins, a Dead Or Alive, a Def Leppard, Diana Ross, a Distillers, a Doors, Elvis Presley (1956 és 1960 közötti felvételek), Emmylou Harris, a Fleetwood Mac, Frank Zappa, Gilbert O’Sullivan, a Grateful Dead, Harry Nilsson, a Jamiroquai, John Mayall, a Madness, Madonna, a Manic Steet Preachers, Marc Bolan és a T. Rex, Marianne Faithful, a Marillion, Moby, a Motörhead, Neil Young, Patti Smith, Paul McCartney (a Flowers in the Dirt demói audiokazettán jelennek meg), Peter Hook & The Light (számos koncertfelvétel), a Pink Floyd, Prince (hét különböző vinyl), a Ramones (kislemezgyűjtemény), a Red Hot Chili Peppers, a Rush, Santana, a Sex Pistols, Sia, Sting, a Stooges, a Toto, a U2, Vangelis és a Yes.

A lemezboltok napja idei nagykövete az innovatív amerikai énekes, dalszerző, St. Vincent, aki korábban David Byrne-vel, a Talking Heads egykori frontemberével is készített lemezt. St. Vincent a Record Store Day történetében olyan legendák sorába lép a nagyköveti tisztségben, mint Josh Homme, Ozzy Osbourne, Iggy Pop, Dave Grohl vagy a Metallica.

Fotó: Horváth Péter Gyula- 061.hu