“Jöttek megnézni, mi a franc ez a Karthago, ha Budapest így felbolydult fél év alatt…” – Szigeti Ferenccel, a Karthago vezetőjével beszélgettünk 1. rész

Karthago a Villachi nagydíjjal

A Metro klubban futott be a zenekar, ahol abban az időben sok kezdő zenekar megfordult…
Abban az évben ősszel, a volt Metro klubban kezdtünk játszani, minden vasárnap. Úgy állapodtam meg az igazgató úrral, hogy a lehetséges bevételen 50-50%-ban osztozunk. Az első vasárnap kb. ötvenen voltak… A másodikon már úgy 200-an. A harmadik klubesten már ötszázan és a negyedik vasárnap kijött a rendőrség, mert olyan tömeg állt a bejárat előtt, hogy nem tudott elmenni a troli! Ettől kezdve totál őrület lett a Metró klub. Állandó zsúfolt teltház volt, akadtak, akik már délben odaálltak a bejárathoz, hogy biztosan bejussanak este. És jött a szakma is. Kocsándi Miki szokta mondani, hogy elől tombolt a közönség és hátul a fal mellett álltak a konkurens zenekarok tagjai. Jöttek megnézni, mi a franc lehet ez a Karthago, ha egész Budapest így felbolydult fél év alatt… Valamit pedig jól csinálhattunk, mert a szezon végén tavasszal megkaptuk a fantasztikus felkérést: az igazgató hívott, hogy mi lenne, ha május elsején a Karthago nyitná meg a Budai Ifjúsági Parkot! Remegett kezem-lábam, de elvállaltam. És azon a bulin 12 ezer ember tombolt a Parkban. 

Karthago a Pecsában, Gidó gitárral

Láttunk már olyat, hogy  profi zenészek összeállnak és összerántanak egy jó műsort, de az, hogy egy év alatt csúcsra jusson egy zenekar, ez azért ritka… A többszólamú vokálon, a jó kiálláson, a slágereken kívül mi volt még a titka annak, hogy Tamást megtalálva néhány hónap alatt, egyedülálló módon a csúcsra értetek?
Azért ez nem volt sem ennyire egyszerű, se ilyen gyors. Amikor összeállt az első album, illetve az első koncertanyagunk, – úgy talán tizenöt szám,- akkor nekiálltam dolgozni ezzel. Abban biztos voltam, hogy helyettem ezt a kulimunkát senki nem fogja elvégezni. Sokirányú feladatok voltak ezek. Egyfelől volt persze egy projekt, a Karthago, amely, – legalábbis számomra, – egy nagyon erős, szerintem jól eladható produkció volt, amiben nagyon hittem. Nem csupán azért persze, mert magam is játszottam benne, hanem mert addigra teljesen biztos voltam abban, hogy zseniket találtam a zenekarba, akik mind zeneileg, mind fantasztikus színpadi figurákként óriásit tudnak teljesíteni. Úgyhogy teljes lendülettel és hittel vágtam bele a marketingbe. Természetesen jól fel tudtam használni korábbi szakmai hitelemet és kapcsolataimat, amelyet  a Corvina zenekarban töltött közel tíz év alatt alakítottam ki. Egyfelől, mint már jól ismert zenész, könnyebben megnyíltak a hivatali ajtók előttem. Másfelől azt nagyon fontosnak tartottam mindig, hogy amit velem valaki megbeszélt, az minden esetben úgy is legyen. Ezért nyilván akadt a szakmából aki orrolt rám, mert neki talán nem sikerült az, ami nekem hetek, hónapok alatt megoldódott. Ehhez persze kellett a mögöttem teljes mellszélességgel felsorakozott Karthago legénysége, akikben teljesen megbíztam, és tudtam, hogy amit kitalálok és elintézek, azzal egyetért a banda is, és ez mindig erőt adott.

A Karthago a “bearanyozódott” első lemezükkel

Mik voltak a szocializmus kellős közepén egy menedzser feladatai? 
A munka két fő pillérből állt: az első a hivatalok bevétele, értem ezalatt a Hanglemezgyárat, az ORI-t, az Interkoncertet, és persze a médiát, a rádiót, a televíziót. A második terület pedig a koncertszervezés. Utóbbit úgy oldottam meg, hogy havonta két-három alkalommal beültem a Zsigulimba és két napon keresztül jártam a vidéket egy előre meghatározott útiterv szerint. Minden útba eső kultúrházba betértem, megkerestem az igazgatót és felajánlottam az új Karthato együttes koncertjét. Eleinte nem volt könnyű, de később, ahogy az első pillér szerint a média elkezdett működni, és megjelentünk itt-ott sajtóban, rádiófelvételeken és néha a tévében, úgy lett egyre könnyebb a munkám. Szóval végül egy-egy ilyen szervező körút végén két-három hónapra való szerződést tudtam kötni! Ez akkor óriási volt, hiszen el tudtunk kezdeni koncertezni az országban. És még egy „trükköt” bedobtam: ameddig nem volt még két teljes órára való saját repertoárunk, addig vállaltam úgynevezett hakni műsorokat is, azaz időnként kísértünk énekes sztárokat is. Így volt szerencsénk dolgozni többek között Katona Klárival, Máté Péterrel, Zalatnai Cinivel különböző lemezeken is, szóval lett szépen munkánk. A nyolcvanas évek első negyedében volt olyan évünk, hogy háromszáz (!) élő koncertet játszottunk! Ennek a híre azután terjedni kezdett az országban is, mert arra mindannyian ösztönösen nagyon vigyáztunk, hogy mindig, mindenhol a legjobb tudásunk szerint muzsikáljunk, mindent bedobva!

A Karthago Egyiptomban, 2009-ben

Volt egy pirotechnikával támogatott látványos koncertetek valamikor a nyolcvanas évek legelején, amit a tévé is leadott. Erről mi is sokat beszéltünk az általános iskolában… Talán az a műsor önmagában befuttatta a zenekart. Roxinpad lehetett a címe…
Az igazi országos hírnevet és ismertséget a Lőrinci Ifjúsági Park koncertünk hozta meg, amelyet felvett a Magyar Televízió. Ez egy Roxinpad című sorozat volt, amelybe sikerült becsempésznem a bandát. Addig még nem nagyon ismertek bennünket a tévében, viszont ezután már nagyon… A tévések nem arra számítottak, ami ott történt! Szépen beszereltek kamerákkal, hanggal, fénnyel, és várták a koncertet. Na, amit ott kaptak, azt sosem felejtik el… Totál őrület volt a banda! Tamás fel-le mászkált a traverzeken, Gidó bődületes szerkókban pattant elő, esett-kelt, alulról orgonált, mindenki elképesztő cuccokban parádézott, miközben a sikítozó tömeg megőrült a színpad előtt és a banda meg csak nyomta a kőkemény rockhengert… Az operatőrök szegények nem győztek utánunk rohangászni, forogni a színpadon. Fergeteges buli volt! Biztos voltam benne, hogy ezt a felvételt soha az életben nem fogja leadni az MTV. Nem így történt. Egy békés, csendes nyáreleji szombat este, egyszer csak lement a tévében a műsor, vágás nélkül…. Senki nem hitt a szemének! A fülének… Ezután kitört Magyarországon a Karthago-láz. Mindenhol csont teltházak vártak, ezrek vándoroltak utánunk koncertről-koncertre és még abban az évben megkaptuk az első lemezszerződésünket!

Szigeti Ferenc, az éjszaka vándora akcióban, Szolnokon

Amikor 1985 májusában, a PeCsa avató után feloszlottatok, nos, az azért is érdekes volt, mert a Karthagónak csak ki kellett volna várnia, míg a glam-rockos korhangulat utoléri. A west-coast-os, glam-rockosabb íz már ott volt az 1984-es Senkiföldjén… Gidó azt mondta, hogy a Pecsa-buli után elfogyott a levegő… Mennyire csapta meg a Karthagót a rock általános válsága? Mert tény, hogy Mobilra és Korálra sem mentek már olyan sokan, mint 1980-ban, de a Karthago sosem volt hagyományos hard-rock zenekar…
Több minden játszott közre a leállásunkban. Megpróbálom röviden összefoglalni. Az első és egyben a legfontosabb tényező, hogy én abban az évben tavasszal elszenvedtem egy súlyos ujj balesetet. Egy régi típusú kempingágyon napoztam a szentendrei telkünkön, amikor a mamám valamiért szólított. Én felültem válaszolni, majd amikor vissza akartam dőlni, a kempingágy feltámasztó kallantyúja valamiért kiakadt és én visszaestem a fejrésszel együtt, viszont alatta maradt a jobbkezem nagyujja. Olyannyira, hogy le is szakadt az utolsó ujjperec… Egy zsebkendőbe csavarva az ujjvéget, magam száguldottam a balesetibe, ahol azonnal, kb. 3 órás műtéttel visszavarrták. Emiatt viszont beláthatatlan ideig, minden koncertünket le kellett mondanunk. Azután ott volt a rock-ellenes hangulatkeltés az ifjúsági sajtóban. Hogy az öreg rockerek szépen vonuljanak vissza, és engedjenek utat az újhullámnak. Tele volt ezzel a sajtó. Azután valóban fáradtak is lehettünk, hiszen túl voltunk a négy-öt évig tartó eszelős ámokfutáson, amikor évente úgy háromszáz élő koncertet adtunk! Na, ez azért nem volt semmi! Egy ilyen sorozat tönkretehet egy zenekart egy életre, hiszen többet voltunk együtt, mint a saját családunkkal. Szinte éjjel-nappal. Szóval ez egy nagyon emberpróbáló és baromira nem egyszerű mutatvány!

Ezután minden volt zenekari tag játszott más formációkban, ez abban az időben nem volt divat, mint most…
Ebben a kényszerszünetben elengedtem a srácokat máshová is játszani, hiszen valamiből meg kellett élniük. Egészen április végéig bizonytalan voltam, az ujjam is a kelleténél lassabban gyógyult, ezért május elsején felhívtam Gidót és megbeszéltük a legendás Csendes étteremben, hogy mostantól bizonytalan ideig szüneteltetjük a Karthagót. Így mindenkit a bandából, valamint a médiát is tájékoztattam erről. Ekkor kezdődött a pár éves szüneteltetésünk. Azaz a Karthago deklaráltan sohasem oszlott fel, hanem szüneteltettük a működésünket. Ami, – mint később kiderült, – nagyon-nagyon jót tett a bandának! Ami pedig a legfontosabb volt számunkra: mi a szünet alatt is barátok maradtunk, tudtunk egymás dolgairól, valamint a többiek egyéni kezdeményezéseit én jelentősen támogattam azáltal, hogy nagy, világhírű hanglemezkiadó művészeti igazgatójaként, kiadtam az önálló lemezeiket! Mai napig is büszke vagyok ezekre az albumokra és büszke vagyok a srácokra is!

Tény, hogy a videódiszkó hazavágta akkor a műfajt, de ti dobtátok be először, 1985 nyarán a törölközőt, a P.Mobil a P.Box és a Korál is kitartott még néhány hónapig…
Mi nem figyeltük a többi rockbandát. Mindig is a saját utunkat jártuk, ami nagy részben jól meg volt tervezve és ennek mentén dolgoztunk, koncerteztünk, készítettünk lemezeket. Bár gyakran találkoztunk a többiekkel a turnék során itt-ott, sok barátság is szövődött más zenekarbéli muzsikusokkal, gyakran fociztunk, strandoltunk együtt, de a stratégiai terveinket nem osztottuk meg. Így a váratlan balesetem miatti leállásunk meglehetősen rosszkor, korán és váratlanul jött számunkra.

Mi lehetett a titka annak, hogy az „ifjúsági sajtó” nem szállt rátok, viszont a Dinamitot kiszúrták maguknak? Pedig a Karthago is a 70-es évek végi rochullámon jutott a csúcsra, profi, lemezgyári kapcsolatokkal rendelkező zenészek hozták össze, ahogy a Dinamitot is…
Mert nem lehetett belénk kötni! A Karthago egy abszolút alulról szerveződő, szinte a semmiből összekerült zenekar volt, az egyetlen, értékelhető „kapcsolatokkal rendelkező” egyén én voltam, a korábban említett Corvina okán. Én pedig nem voltam se lemezgyári ember, se semmiféle funkcionárius, csupán a feloszlott Corvinából egy gitáros, aki szeretett volna az álmainak megfelelően egy klassz rockbandát szervezni… A viszonylagos gyors sikerünk ennek az eltökéltségnek és az azóta is tartó hatalmas munkabírásomnak köszönhető. Elképesztő meló van egy új banda megismertetésében és felfuttatásában. Mi sohasem akartunk más bandákhoz hasonló zenét játszani, az első pillanattól kezdve tudtuk és éreztük, hogy itt valami teljesen más van születőben, éppen a zenekar sajátos, egyedi és igen különleges adottságai miatt és főleg az összetételéből adódóan! Másfelől pedig teljesen nyilvánvaló volt anno mindenki számára, hogy a Dinamitot a lemezgyár akkori főnöke, Dr. Erdős Péter „találta ki”, és szerveztette meg, éppen a P. Mobil ellenében. Ez akkoriban egy politikai döntés volt, mert a Mobil mondanivalója nem egyezett az akkori rendszer érdekeivel, kulturális értékeivel és ők ezen nem is akartak változtatni. A Dinamit pedig sokkal „simulékonyabb” szövegeket írt.

Az együttes 1985. május 1-jével beszüntette működését, dacára annak, hogy a Interkoncert kevéssel korábban elvállalt egy ötven előadásból álló szovjet turnét a nevetekben. A Karthago helyett a Varga Miklós V. M. Bandje utazott ki a szovjet turnéra, Karthago néven. Kaptál megrovást a trükk miatt? 
Volt egy csúszás az információáramlásban. Mi bejelentettük az együttes szüneteltetését a hivatalos helyeken és a médiában is, de valamiért az Interkoncertet kifelejtettük… Úgyhogy ők tovább dolgoztak a külföldi turnékon és számítottak a Karthagóra is. Egy szép napon aztán felhívott az Interkoncert osztályvezetője és közölte, hogy igény érkezett a Szovjetunióból, két hónapos Karthago-turnéra… Közöltem vele, hogy elnézést, de a zenekar jelenleg már nem működik és már minden tag másik bandával dolgozik. Erre ő azt válaszolta, azonnal menjek be hozzá. Délután, a személyes megbeszélésünk azzal kezdődött, hogy közölte, őt ez marhára nem érdekli, a gépezet működik, vigyek ki akkor valami másik együttest, mert a turnét már nem lehet lemondani, ki vagyunk plakátolva mindenhol és nagyon kevés az idő! Azt javasolta, hogy tájékoztatja a szovjet partnert, hogy nagyobb átalakulások voltak a Karthagóban, így is érdekli-e őket a turné? A válasz hamar megérkezett, és erőteljes igen (!) volt. Végül is minden zenekarban előfordulnak személycserék…. Szólt az indoklás. Abban a hónapban, mint zenei producer éppen a VM Banddel, azaz Varga Miklós zenekarával dolgoztam a törökbálinti stúdióban, minden este. (Évekig voltam zenei rendező Törökbálinton, rengeteg akkori produkcióban működtem közre, például Edda lemezeken, de a Pokolgép, az Első Emelet produkcióiban is.) A stúdióba kifelé menet estefelé, azon gondolkodtam, hogy a legkézenfekvőbb lenne, ha megkérdezném a VM Bandet, nem lenne-e kedvük a két hónapos szovjet turnéhoz… Végül is ők akkor egy kész zenekar voltak, valamint időközben jó barátságba is keveredtünk. Megkérdeztem. Nem kis értették először, csak néztek, hogy micsoda, hogyan, hűűű, meg mi van??? Elmagyaráztam a helyzetet, és mikor ráéreztek, igent mondtak, Végül is két hónap folyamatos turnézás, ötven koncert nem kevés rutint és pénzt jelentett! Úgyhogy végül úgy döntöttünk, hogy „Varga Miklós és a KARTHAGO” néven megmentjük a turnét. Ezt mindenki és a hivatalos szervek is elfogadták idehaza, valamint külföldön egyaránt. A banda villámgyorsan megtanult tíz Karthago dalt, én megtanultam 5-6 VM Band számot, és végül tíz nap múlva nekiindultunk a nagy szovjet turnénak! Nem bántuk meg. Varga Miki egy-az egyben, – Takáts Tomival azonos hangnemben,- remekül énekelte a nagy Karthago dalokat, én gitároztam a VM-számokat, szóval komoly sikerünk volt, és tulajdonképpen senki, sehol nem kérdezte meg, hogy most épp hol van a többi régi tag… Ma sem szégyellem a dolgot, a turnén mi jól éreztük magunkat, a közönség pedig megkapta, amire várt, azaz a Karthago dalokat és az eset később a Karthago zenekarban sem okozott semmiféle feszültséget, a srácok értették, mi történt és úgy gondolom, – mivel ezt követően már sohasem játszottunk többé a Szovjetunióban, – ez a kaland semmilyen kárt nem okozott a bandának a későbbiekben sem.

Az interjú második része ITT.