A Dombos Fest szervezői a fesztivál megrendezése mellett döntöttek, elvégre a XX. jubileumi évről van szó, amelyet méltón szeretnének megünnepelni, jelen állás szerint sokkal nagyobb ívűen, mint azt eddig megszokhattuk. A fesztivál a palicsi nyári színpadon indul július 20-21-én a magyar zenei élet kiválóságaival.

061.hu

Július 20-án hétfőn Lajkó Félix gálakoncertjével veszi kezdetét az egyhetes fesztivál. Megszokhattuk már, hogy Félix nyári koncertjei igazi zenei csemegét jelentenek, így lesz ez idén is, ahol két formációval mutatkozik be a hazai közönségnek. A lengyel Volosival, mellyel az elmúlt évben két Fonogram díjat is bezsebeltek (úgy Lengyelországban, mint Magyarországon) illetve saját 5 fős zenekarával is színpadra lép. Július 21-én pedig két Kossuth-díjas előadó, Berecz András és Csík János produkciója következik. Mindkét művész megkerülhetetlen és meghatározó szereplője a magyar népzenei életnek az utóbbi 20 évben. Berecz András mint mese- és énekmondó lepi meg közönségét folyamatosan, Csík János pedig a popszakmát megszégyenítő számokkal, eredményekkel büszkélkedhet az elmúlt évekből. Palicsra mindkét művész egyedi műsort készít, Berecz András családi produkciót mutat be népzenével, tánccal, míg Csík János új formációjával a Mezzóval érkezik.

A Dombos Fest Kishegyesen folytatódik, ahol a Dombos Wine Club és a Hegyalja utca löszfala adja a fesztivál meghatározó helyszínét. Mint megszokhattuk, fényfestészet, tábortűz, gasztro élmények, sok gyerekprodukció lesz és népzenei, világzenei koncertekre kerül sor. Fellép a Besh o droM, a MAO, a világklasszis ütős, Reza Mortazavi, ahogy a tavaly nagy sikert aratott – löszfalon táncoló – Flock projekt is visszatér. A Dombos Remix a közélet és az irodalom szerelmeseinek ad majd témákat, gondolatokat idén is.

A vajdasági Kishegyesen egy löszfal tövében 20 évvel ezelőtt hívták életre egy szemétdomb helyén civil összefogással a Dombos Festet, amely azóta is a térség legjelentősebb és legkedveltebb művészeti fesztiválja. A huszadik jubileum alkalmából két emblematikus helyszínen ismét bemutatják a magyar kultúra érdekes, színvonalas, de a Vajdaságban még kevésbé ismert produkcióit. 

Vezető kép: Horváth Péter Gyula