Újra megjelent Bad Company 1976-os, platina státuszú Run With The Pack című albuma, ami nem éppen kerek évforduló, csak majdnem. A lemez is majdnem hibátlan, csak azért nem az, mert a punk nagy évében egy biztonsági játékra épülő, vérprofi, de konzervatív anyaggal van dolgunk. 

PZL – 061.hu

Aki azt mondja, hogy az 1973-ban alakult Bad Company érintetlenül hagyta Magyarországot, annak igaza van, de szintén csak majdnem. A zenekar hatástörténete alapvetően nem hozható összefüggésbe a magyar rockkal, de nem szabad elfelednünk azt, hogy Schuster Lóri egyik kedvenc bandájáról van szó, és hogy valamennyire hatott a P.Mobil első, kb. 1977-ig tartó korszakára. És mivel a P.Mobil olyan bandákat inspirált, mint az Edda, és még a teljes magyar rockzene második vonala 1979 és 1985 között. Így aztán – bár alig van magyar rockrajongó, aki legaláb egy Bad Company-slágert meg tud említeni –, a zenekar mégis nyomot hagyott a magyar rock and rollban.

 

Nálunk – ahogy a Toto is – főleg a zenészek zenekara volt, míg Nyugat-Európában és az Egyesült Államokban hatalmas eladásokat produkáltak, és elképesztően jól megszólaló koncerteket adtak, Magyarországon jórészt csak a rádiós szerkesztők mutogatták egymásnak. A Bad Company egy hard-rock szupergrup volt, Paul Rodgers és Simon Kirke a Free-ből érkeztek, Burrell a King Crimsonból, míg Mick Ralphs a Mott The Hoople-ből. Most pedig sorra adják ki a remaszterizált régi lemezeiket, idén májusban jelent meg a Run With The Pack, ami a parádés ritmusszekcióra és Rogers jellegzetes hangjára alapított professzionális rock.

És ez a Bad Company legnagyob előnye és egyben hátránya is. Mert sosem a világválogatott focicsapat játéka a legizgalmasabb, hanem azoké az egyesületeké, amelyek meglepetéseket okoznak, és ahol érezni a labda pattogásában a sors leírhatatlan morzejeleit. Viszont a Bad Companynál minden remekül kivitelezett, kigyakorolt hard-rockra és bluesra épített munka, amit persze nagyon is lehet szeretni, főleg így, több, mint negyven év távlatából. A lemez egyben van, nincsenek szélsőértékei, egyenletesen színvonalas anyag, de ha ki akarunk emelni dalokat, akkor mindenképpen érdemes megemlíteni a Young Blood című rock and rollt, Live For The Musicot vagy a Simple Mant… A Bad Company-ra  felesleges volt bármilyen címkét aggatni, ez a nagybetűs ROCK, se több, se kevesebb.

Bad Company
Run With The Pack
Warner / Swan Song
10 szám + 14 bónusz 40 + 60 perc

Fotó: Swan Song