“Amikor megkaptam a zsűrizésre szánt anyagot, arra gondoltam, ez a második FotósViadal sokkal izgalmasabb, jobbak lettek a témák.” – mondta el szombati díjátadón Dusha Béla, a zsűri elnöke. A 220volt Szegedi úti üzletében tartott eredményhirdetés az üzlet születésnapi programjának részeként valósult meg.

061.hu

Miután Ruppert Tamás főszervező köszöntötte a résztvevőket, Dusha Béla mondott rövid beszédet. “Nagyon kemény ennyi kreativitást beletenni egy napba” – fejtette ki a zsűrielnök. Elmesélte azt is, szerinte mitől lesz jó egy kép: “Először kell egy jó ötlet, utána pedig meg kell választani a téma aktualitását, a lényeg, hogy kuriózum legyen, amit lefotózunk. Fontos a színvilág megválasztása, és persze a fotósok legismertebb szlogenje, hogy fény nélkül nincs fénykép. Legyen a kép eredeti, akár humoros, a látásmód pedig mindig éles. Egy ilyen rendezvényen az is nagyon fontos, hogy megismételhetetlen legyen az elkészült fotó.”

Az első helyezett Bendali-Braham Samir lett, aki százötvenezer forintos vásárlási utalványt nyert a 220volt üzleteibe. A második helyezett, Szabó Viktor értékes tárgynyereményekkel lett gazdagabb. A legnépszerűbb különdíjat, a Panasonic által felajánlott DC-GX9KEG fényképezőgépet Kovács Bence nyerte. Tíz képet a 220volt oktatója, Pesti Péter választott ki, ezek tulajdonosai fotósképzésen tanulhatunk új technikákat és trükköket. Idén először díjazták a 14 éven aluli versenyzőket is, az első helyezett Tihanyi Dóra lett, két különdíjas pedig Mikus Barnabás és Dragon-Tóth Máté.

A szervezők jövőre is várják lelkes fotósokat egy egész napos, kreatív rendezvényre, ahol mindenki megmutathatja, mit tud, akár telefonnal, akár profi géppel dolgozik.