Klasszikus és kultfilmek vetítésével újra kinyit a 108 éves fővárosi Bem Mozi, az elmúlt évtizedek legjobb alkotásait eredeti nyelvű, 35 milliméteres mozikópiákról láthatja majd a közönség – mondta Szomszéd Gergő, a vetítések szervezője.

MTI

Hozzátette: a vetítésekre a 2009-ben bezárt mozi jelenlegi üzemeltetője, egy magánszemély adott engedélyt. Az újranyitáshoz rendbe hozták a mozitermet, felújították a régi vetítőgépeket is. Kezdetben heti 1-1 film vetítését tervezik, amennyiben igény mutatkozik rá, tovább is bővítik majd a kínálatot. Szomszéd Gergő, aki nagy mozirajongóként több éve kezdett helyszínt keresni Magyarország első “repertory” mozijának, azaz kizárólag klasszikusokat vetítő filmszínházának, úgy fogalmazott, a 35 milliméteres filmméret valódi érdekesség, mivel ma már nagyon ritka, hogy ilyen formátumban készüljenek új alkotások, a kevés kivétel egyike az Oscar-díjra is jelölt Saul fia.

Az első vetítéseken – január 21. és 23. között – Sergio Leone örökzöld klasszikusa, A Jó, a Rossz és a Csúf című westernfilm lesz látható, amelyet éppen ötven éve mutattak be. A szervezők jövőbeli tervei között éjféli filmek, “double feature” és trilógiavetítések, valamint tematikus mozimaratonok is szerepelnek. Szomszéd Gergő egyelőre egy pár száz fős érdeklődői körre számít, amelyet a régi filmek szerelmesei és a Bem Mozi régi törzsközönsége tehet ki.