Bár az ősember még mezítláb húzta maga után nejét, legalábbis a karikatúrák szerint, az azonban bizonyos, hogy a későbbi korok embere már igyekezett védeni lábait. A kapcák mellett feltűntek a különféle harisnyák, zoknik, melyeket természetesen gyártani kellett, s melyre egy egész iparág létesült. Magyarországon egyik leghíresebb harisnya és zoknigyára az Óbudai, más néven a Budapesti Harisnyagyár volt.
BARTA ZSOLT- 061.hu
A zoknik eddigi legrégebbi darabját az ókori Egyiptomban fedezték fel a régészek. Az ásatások során előbukkant példány gyapjúból volt, érdekessége pedig, hogy a lábujjaknál kettévált, ami a saru szíjának beillesztése miatt volt fontos. Az ókori görögök pamutból készült szalagokat tekertek a lábszárukra, amit egy bőrszalaggal rögzítettek.
Az első, igazán harisnyának nevezhető ruhadarabot a középkorban viselték, először a férfiak, majd a divat hatására a nők is behódoltak. Ez a termék eleinte selyemből készült, ám csakhamar megjelentek a kézi kötésű, pamutból és gyapjúból készült harisnyák is. Magát a kötőgépet egy angol úr, bizonyos William Lee találta fel, így aztán az sem véletlen, hogy VIII. Henrik, a feleségeit oly gyakran váltogató angol uralkodó is szívesen pózolt különböző színű harisnyákban. A ruhadarab gyors hódításba kezdett a kontinensen is, így a XIX század közepére már Európa csaknem összes országában működtek harisnyagyárak.
A gyapjút időközben felváltotta a pamut, köszönhetően Anglia Kelet-indiai gyarmatainak, ahonnan szakadatlan érkezett az utánpótlás. Magyarországon először 1894-ben Gyulán alapítottak harisnyagyárat, amely a feljegyzések szerint 36 fővel üzemelt. 1902-ben Békéscsaba is a harisnyagyártás mezejére lépett, ám a komoly munkáslétszámmal (60-80 fő) induló üzem már működésének első esztendejében majdnem csődbe ment, s elszenvedte első, s egyetlen munkás sztrájkját is. Egy évvel később a gyár mégis megszűnt, gépeinek nagy részét a gyulai üzem vásárolta fel.
Budapesten 1920-ban létesítették a később nagy hírnévre szert tevő Viktória, 1924-ben pedig a Guttmann és Fekete harisnyagyárakat. Az 1949-ben történt államosítás során az üzemek egy része megszűnt, más részüket pedig beleolvasztották az 1951-ben létrehozott, Budapesti Harisnyagyárba. Furcsa módon idekerültek zömmel a vidéki, kisebb üzemek is, így a gyulai sem kerülhette el sorsát. A budapesti harisnyagyár központját Óbudára, pontosabban a hajdani Filatorigáti Textilművek épületeibe helyezték. A gyártelepet 1923-ban kezdték építeni, s a ma is álló épületek külseje szecessziós nyomokat visel magán. Messzire látszik hatalmas téglatornya is, amelyet a II. világháború idején géppuskafészeknek használtak. A telep hátsó oldala pedig az a filatorigáti graffitis fal, amit máig legálisan fújhatnak tele a műfaj szerelmesei, bár üres hely már jó ideje nem található rajta.
A gyár központi épületének emeletein folyt hajdan a harisnyagyártás. Külön készültek a durva és a finom termékek. A hatalmas termekben kötőgépek százai sorakoztak, melyekre kötőnők vigyáztak. Egy asszonyra akár 50 kötőgép is jutott, amiket figyelnie kellett, s időközönként a fonalat is cserélnie rajtuk. A gépek éjjel-nappal üzemeltek, a munkások három műszakban dolgoztak. A munkakörülmények gyakran embertelenek voltak. 
A harisnyaformázó termekben például, ahol a megnedvesített harisnyákat és zoknikat egy láb alakú, gőz és villanyfűtésű formázógépre húzták fel, majd szedték le, gyakran 50 fok meleg volt. A harisnyagyár 1993-ban került végelszámolás, 1994-ben pedig felszámolás alá. Az ok egyszerű volt. A rendszerváltás után gyorsan megjelenő, rendkívül olcsó kínai termékek, amelyekkel a gyár nem tudott konkurálni. Pedig fénykorában a gyár évente 80 millió pár harisnyát termelt, melyek nagy részét külföldön értékesítették.
Az egykori gyártelep azonban ma sem áll üresen. Épületeiben fotó és filmstúdiók, üzletek működnek, kihasználva az egykori budapesti harisnyagyár külcsín és belbecs értékeit.