Bán Ferenc építőművész, Kalász Márton költő- műfordító, Koltai Lajos operatőr, Mécs Károly színművész és Varga Imre szobrászművész lépett idén a Nemzet Művészeinek sorába. A díjat, amelyet 2013-ban a Magyar Művészeti Akadémia kezdeményezésére hozott létre az Országgyűlés, a Pesti Vigadóban Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere és Fekete György, a Magyar Művészeti Akadémia elnöke adta át.

LEIRER TÍMEA – 06.1.hu

A Nemzet Művésze díjjal a magyar művészeti élet kimagasló teljesítményt nyújtó, elismert képviselőit jutalmazzák személyes megbecsülésük és méltó életkörülményeinek biztosítása céljából. A díjazottak az adományozást követően életjáradékban részesülnek. A díjat a színházművészet, irodalom, zeneművészet, képzőművészet, filmművészet, építőművészet, táncművészet, iparművészet, fotóművészet, népművészet, valamint cirkuszművészet képviselőinek adományozzák, a címet egyidejűleg legfeljebb 70 ember viselheti. 

kl2-hirado-hu

A filmművészet kategóriájában Koltai Lajos Kossuth-díjas operatőr, a magyar filmművészet nemzetközi megbecsülése terén nyújtott kiemelkedően gazdag operatőri életművéért kapta a Nemzet Művésze elismerő címet. Koltai az elmúlt ötven év során világsztárokkal dolgozhatott együtt, sikeres lett az Egyesült Államokban, mesterkurzust tartott Olaszországban, az Oscar-díjas Mephisto operatőre volt, 2001-ben pedig operatőrként is jelölték az akadémia díjára. Az első rendezése a Nobel-díjjal kitüntetett Sorstalanság című regény megfilmesítése volt. Koltay Lajos többek között állandó filmes partnerének, Szabó István rendezőnek is megköszönte a sokéves közös munkát. Az ünnepség után azt mondta: „ Az egész élet, amit eddig együtt töltöttünk, és amit ő tett azért, hogy ilyen művek jöhessenek létre, minden köszönetet megérdemel. Természetesen sorolhatnám tovább: Makk Károlynak, Törőcsik Marinak és a többi nagyszerű kollégámnak is rengeteget köszönhetek. Büszke vagyok a címre, szerinte minden díj visszaigazolást ad az ember munkájáról és új lendületet hoz a további alkotáshoz.”

bf-youtube

A Nemzet Művésze címmel építőművészet kategóriában kitüntetett Bán Ferencet a kortárs építészeti kánon részeként értelmezhető, plasztikus formavilágot megjelenítő, progresszív szellemű életműve, és építész-generációkat kiművelő oktatói pályafutása elismeréseként részesült a díjban. Bán Ferenc a magyar építészetre gyakorolt hatása megkérdőjelezhetetlen, számos nagy léptékű középület alkotója, 50 esztendős munkásságával magas szintű, következetes és Európában is számon tartott építész életművet hozott létre. Építész generációk váltak mesterré a keze alatt, ahogy mondja, unokái mellett eme mentori tevékenységre a legbüszkébb. „Rengeteg fiatal járt hozzám, nagyon szeretek gyakorló építészekkel is foglalkozni. Sokkal szabadabban, korszerűbben gondolkodnak, nagyon sokszor én magam is sokat tanulhattam tőlük.”

km-mno-hu

Kalász Márton Kossuth-díjas író, költő, műfordító a kortárs magyar irodalom történetét gyarapító életműve elismeréseként, és értékteremtő műfordítói tevékenységének megbecsüléseként részesült a Nemzet Művésze elismerésben. Dél-baranyai szülőfalujában vegyes nemzetiségű, eltérő kultúrájú közegben nevelkedett, csaknem tíz éves koráig nem beszélt magyarul, mégis magyar nyelven létrehozott életművével tette gazdagabbá az irodalom világát. Egyszer azt mondta: „Ha megkérdeznek, milyen nyelven álmodom, azt mondom, mindkettőn.” A cím átvételekor az „elindultam szép hazámból” szövegű dalra reflektált. Ahogy mondja, ő időről időre nem elindul, hanem megérkezik. „Felnőttként két alkalommal is éltem Németországban, de ennek ellenére és származásom ellenére is magyar szellemiségű vagyok. Így nem elindulok, hanem visszatérek mindig szép hazámba. Ami időm még van, édesapám szellemi hagyatékának és a magyar nyelvnek szentelem.”

Budapest, 2016. október 14. Dózsa László (b) Grisin, szovjet alezredes és Mécs Károly (j) Szerov, szovjet tábornok szerepében a Szilágyi Andor forgatókönyve alapján készült Tóth Ilonka címû színdarab fotóspróbáján a budapesti Nemzeti Színházban 2016. október 14-én. A darabot Vidnyánszky Attila rendezésében október 25-én mutatják be. Az elõadás õsbemutatója - a hazai bemutató elõtt - Varsóban, a Teatr Polski színpadán lesz 2016. október 21-én. MTI Fotó: Soós Lajos

Mécs Károly Kossuth-díjas színművész a magyar- és világirodalom klasszikus szerepeinek értékteremtő megformálásáért,a filmművészet terén nyújtott feledhetetlen alakításainak megbecsüléseként lett díjazott. A sokak szerint legszebben beszélő magyar színészt csaknem 150 színházi szerepben láthatta a nagyérdemű, Európa számos városában tartott irodalmi esteket, generációk sora ismeri filmes karrierjének állomásait. Mécs Károly azt vallja, „a befektetett munka és értéke minden állomásnál ugyanannyi, nem igaz, hogy az izgalom elmúlik az évek során”. Ahogy mondja, a Nemzet Művészeként is ugyanolyan izgalommal lát neki minden új feladatnak. Mécs Károly azt mondta: „ A folyamatos önmegkérdőjelezés, a kétségek viszik előre a színészt. Egy szerep építése gyötrelmes feladat. Az ember állandóan megkérdőjelezi a saját tevékenységét, mindig újrakezdi. Ez nem függ sem kitüntetéstől sem kortól, ez a szakmánk és hivatásunk egyben.”

Varga Imre Kossuth-díjjal kitüntetett szobrászművész a kortárs magyar szobrászművészet iskolateremtő megújítása, a klasszicista-realista eszményt megújító monumentális szoborkompozíciói kultúrtörténeti jelentőségének elismeréseként érdemelte ki az elismerést. Varga Imre helyett fia, Varga Mátyás szobrász, festőművész vette át az elismerést.

Vezető kép: Soós Lajos / MTI, hirado.hu, youtube, mno.hu