Magyar és izraeli táncosok koreográfiái mutatkoznak be a MAZE formáció Budarats estjén, amelyen a Kumzits és a Dzsumbuj című előadásokat nézhetik meg az érdeklődők szeptember 21-én és 22-én a Trafó Kortárs Művészetek Házában.

MTI

Nagy Emese, Simet Jessica és Várnagy Kristóf idén alapították meg a MAZE formációt, amelynek neve héberül azt jelenti “mi az? mizu?”. Védjegyük a lazaság és a nemzetköziség: ezek a szavak jellemzik a Budarats estet is – írta közleményében a Trafó.  

Simet Jessica Londonban, Várnagy Kristóf Stockholmban, Nagy Emese Izraelben szívott magába friss energiákat különböző kurzusokon. A csapatból Várnagy Kristóf tekinthet vissza a leghosszabb szakmai múltra, táncolt a Frenák Pál-társulatban, volt a koreográfus asszisztense, majd a Svéd Királyi Balettel, a Cullberg Balettel, valamint a Cirque de Soleil-jel turnézott.

A három művész közös alkotása a Dzsumbuj. Az előadásnak fontos eleme a “gaga technika”, amely az ösztönös és a tudatos mozgás közötti kapcsolatból indul ki és a képzelőerőre épít. Ezt a technikát Ohad Naharin fejlesztette ki, akitől Izraelben tanult Nagy Emese.

A Dzsumbujt Nagy Emese, Simet Jessica, Laza Tímea, Nyeste Adrienn, Keresztes Patrik, Várnagy Kristóf, a Táncművészeti Egyetem modern tagozatának hallgatói, valamint a Nemes Nagy Ágnes Művészeti Szakgimnázium növendékei adják elő. A második előadásnapon Jónás Vera és Csizmás András zenészek is csatlakoznak a táncosokhoz a színpadon.

A Kumzits koreográfusai, az izraeli Guy Shoromi és Yaniv Avraham most mutatkoznak be Magyarországon. Mindketten éveken át a Batsheva Dance Company táncosai voltak, dolgoztak Sharon Eyallal is, színre állítottak darabokat többek között Hollandiában, Kanadában, Izraelben, Olaszországban és Oroszországban is. Az előadásban Nagy Emese, Simet Jessica, Laza Tímea és Várnagy Kristóf is szerepel. Az est produkciói az Izraeli Nagykövetség támogatásával jöttek létre.