A KickassTorrents (KAT) a világ legnagyobb torrentoldala – volt. Az alapítót hosszú üldözés után elfogták, és bankszámlái mellett a domaineket is zárolták. Az oldal jó eséllyel végleg leállt.

Néhány órával ezelőtt Lengyelországban fogták el Artem Vaulint. A 30 éves ukrán férfi a KickassTorrents alapítója, akit az Egyesült Államokban a szerzői jogok bűncselekmény jellegű megsértése mellett pénzmosással is vádolnak – az amerikai kormányzat éppen ezért már kérte is Vaulin kiadatását.

TorrentFreak azt írja: elfogásával egy időben egy chicagói bíróság határozatára zárolták a férfi bankszámláit és elkobozták az általa regisztrált domaineket is – ennek megfelelően a KickassTorrents világszerte elérhetetlenné vált.

Az amerikai kormányzat becslése szerint a The Pirate Baynél is nagyobb KAT 16 millió dollárnyi bevételt hozott éves szinten a tulajdonosának, többek között az oldalon megjelenített hirdetésekkel.

Az óriási bevétel mellett a lebukását is a reklámoknak „köszönheti” az ukrán férfi. Személyazonosságára ugyanis úgy jöttek rá, hogy egy fedett ügynök hirdetést vásárolt az oldalon, melynek kifizetésekor megszerezhette az oldalhoz kapcsolódó egyik bankszámla számát, később pedig annak adatait. A nyomozók Vaulin személyes elérhetőségeinek megszerzésében az Apple segítségét is kérték: a vizsgálat során kiderítették ugyanis, hogy tavaly július 31-én a 109.86.226.203 IP-címről léptek be a KAT Facebook-oldalára, illetve hajtottak végre egy iTunes-béli tranzakciót. Innentől pedig már csak arra volt szükség, hogy az Apple a hatóságok hivatalos kérésére átadja, ki áll az adott Apple ID mögött.

HVG.hu