Július 18-án lesz nyolcvanéves Lehoczky Zsuzsa Kossuth-díjas színésznő, operetténekesnő. 

MTI

Szegeden született, unokabátyja a neves színész és színészpedagógus, Lehotay Árpád volt. Gyermekszínészként kezdte, kislányként ő volt Babvirág a Szentivánéji álomban, Pillangókisasszony fiát alakította a Szegedi Nemzeti Színházban, majd 1949-ben táncosnőnek szerződtették a balettkarba. 1956-ban Kaposváron egy stúdióban ismerkedett meg a színészmesterséggel, s vizsgaelőadásuk olyan jól sikerült, hogy a Csiky Gergely Színház átvette a műsorába. 1957-től újra Szegeden játszott és a közönség kedvence lett, 1962-ben a Fővárosi Operettszínházhoz szerződött.

Már a bemutatkozáskor óriási sikere volt: A mosoly országában láthatta először a budapesti közönség. Ének- és tánckészsége, sajátos humora kiválóan érvényesült a szubrett szerepkörben, de primadonnaként is kapott szerepeket. Amikor a hatvanas évek elején megjelent Budapesten, barna haja és barna szeme igazi revelációnak számított, akkoriban ugyanis az összes primadonna és szubrett szőke volt. Emlékezetes alakítást nyújtott többek közt a Csárdáskirálynő, a Maya, a Leányvásár, a Bál a Savoyban, a Marica grófnő és a Mágnás Miska című operettekben. Neve összeforrt az első magyar musical-sikerrel: több százszor játszotta a My Fair Lady Elizájának szerepét Básti Lajos partnereként, Sárdy János oldalán pedig a Csókolj meg, Katámban remekelt. Bár nagyon szereti az operettet, de úgy érzi, a mai kor műfaja már a – nem annyira “cuki és habos” – musical.

Prózai színészként is rangos feladatokat kapott: Haumann Péter és Garas Dezső partnere volt a Napsugár fiúk című Neil Simon-darabban, Madame Chouchou-t játszotta a Kaktusz virágában, Barkó Júliát Moldova György Az ifjú gárda című színművében. 2009-ben Parti Nagy Lajos Ibusár című darabjában a Budapesti Operettszínházban fáradt munkásasszonyt és hercegnőt is kellett játszania, méghozzá úgy, hogy percek alatt bújt egyik figura bőréből a másikba, egymás után többször is. Szerepelt a Nyáron egyszerű és a Foto Háber című filmekben, illetve a Különös vadászat, a Mozgófényképek és a Hello, doki című tévéjátékokban.

A hatvanas-hetvenes években a legnépszerűbb színésznők egyike volt, akit nemcsak a közönség imádott, de a kritikusok is csak dicsértek. Honthy Hanna, akiről az a hír járta, hogy színésztársaival,  főleg a nőkkel nem volt éppen felhőtlen a viszonya, a bájos, kedves leányt örökbe akarta fogadni. Magánélete is érdekelte a publikumot: házassága Tichy Lajossal, a népszerű focistával, majd lányuk születése csak még rokonszenvesebbé tette. A legendás középcsatár és gólkirály, aki 1966 és 1973 között volt a férje, külföldről hozta neki a térden felül érő fehér lakkcsizmát és a fekete rövid perzsabundát, ami a miniszoknya aljáig ért – ezzel akkor ő diktálta a pesti divatot.

Lehoczky Zsuzsa élete összefonódott az operettel, ő lett a műfaj egyik nagyasszonya. Csak a szépre emlékszik: az operett fénykorának csillagaira, akikkel együtt lehetett a színpadon, és akik már nincsenek köztünk, Honthy Hannára, Feleki Kamillra, Latabár Kálmánra, Rátonyi Róbertre. Volt egy időszak, amikor kevesebb szerepet kapott, de Kerényi Miklós Gábor igazgatása alatt ismét sok játéklehetőséghez jutott az operettszínházban. Még nyolcvanévesen is a színpadon van, az Elfújta a szél, a Lili bárónő és a Mágnás Miska című darabokban szerepel. A művészt 2004 márciusában Kossuth-díjjal tüntették ki “az operett és musical-irodalom szubrett-szerepeinek kiváló megformálásáért, több évtizedes, sikerekben gazdag művészpályafutása elismeréseként”.

A kitüntetés átvételekor azt nyilatkozta: személyében több mint ötven év után részesült Kossuth-díjban operettszínházi művész,  ez nemcsak a saját, hanem egyben a teátrum sikere is. A legrangosabb művészeti díjon kívül két ízben (1966, 1974) kapott Jászai Mari-díjat, 1981-ben lett érdemes művész, 1989-ben kiváló művész. A Budapesti Operettszínház örökös tagja, 1993-ban Déryné-díjat kapott, a Magyar Köztársasági Érdemrend Tisztikeresztjével 1995-ben tüntették ki, 2007-ben a magyar operett napja alkalmából életműdíjat vehetett át az operettszínházban. Lehoczky Zsuzsa 2003-ban a Halhatatlanok Színházi Társulatának  tagja lett.