A Beatles együttes tagjairól készített privát fotóit mutatja be egy kötetben Ringo Starr, az egykori zenekar dobosa.

MTI

A Photograph című kötetben turnén, hotelszobákban, repülőtéri várakozás, pihenés, utazás közben készült fényképek láthatóak a Beatlesről és barátaikról, a felvételeket Starr kommentárjai és anekdotái kísérik. A csapat egykori dobosának, aki ma is sokat fényképez, akkoriban szinte mindig a keze ügyében volt a kamerája. Starr megörökített azt is, amikor a Beatles 1964-ben először látogatott el az Egyesült Államokba.

Olyan képeket készített a zenekarról, ahol a gombafejűek lazák, szabadok. “Olyan felvételek ezek, amelyeket senki más nem tudott volna megcsinálni. Bemutatják a négy liverpooli srác történetét, akik megpróbáltak normális életet élni az őket övező tomboló őrület közepette” – idézi a zenészt online kiadásában a The Guardian című lap. “A többi srácnak is volt fényképezőgépe, szóval a következő terv az, hogy összehozzuk az én maradék képeimet és Paul fotóit. Yokónál (Yoko Ono) megvannak John képei, Oliviánál (Olivia Harrison) George-é. Jó könyv lenne belőle” – mondta Starr szerdán Londonban.

A könyv ötlete véletlenül jött. “A Los Angeles-i Grammy Múzeum számára kerestem képeket, amikor több ezernyi régi negatívval teli dobozokra bukkantam, olyanokra, amelyekbe már több mint 30 éve nem néztem bele. Szerencsénk volt. Olyan képek voltak ott, amelyekről azt hittem, hogy már elvesztek” – nyilatkozott Ringo Starr. Az albumhoz kapcsolódóan kiállítás is nyílt szerdán a fotókból a londoni Nemzeti Képtárban. A könyv eladásából befolyó összeget Ringo jótékony célra fordítja. A kötet szeptember 21-én jelenik meg.