Hagyományőrző lovas díszegységek felvonulásával, a Hősök emlékkövének megkoszorúzásával és a versengő 72 település lovasainak ünnepélyes fogadalomtételével szombaton megkezdődött a 10. Nemzet Vágta Budapesten, a Hősök tere körül kialakított különleges pályán. Ma különböző versenyszámok középfutamaival, lovas bemutatókkal, valamint a döntőkkel folytatódik a rendezvény.

MTI

“A 10 éves Nemzeti Vágta képessé vált megmutatni minden erényét. Összegyűjti a magyarokat a szélrózsa minden irányából, hogy egyesüljenek hagyományaik megélésében. A vágta immáron nemcsak egy versenysorozat, hanem a Kárpát-medence és a világ magyarságának legnagyobb lovas eseménye” – mondta ünnepi megnyitó beszédében Vargha Tamás, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára.

Az ünnepi beszédek után Vargha Tamás és Lázár Vilmos, a Nemzeti Vágta és a Magyar Lovas Szövetség elnöke az emlékezés koszorúit helyezte el a Magyar Hősök Emlékművénél. Majd 100 hagyományőrző huszár által végrehajtott karusszel formáció bemutatóját követően bevonultak a résztvevő 72 település versenyzői és megtették ünnepélyes fogadalmukat. A megnyitón felvonultak az ország különböző tájairól és határon túlról érkezett hagyományőrző csoportok, a Kassai Lajos Lovasíjász Iskola tagjai és a Győri Ördöglovasok is, akik a kétnapos vágta során külön bemutatón is szórakoztatják a közönséget.

Fotó: Szigetváry Zsolt – MTI

 

Vasárnap megrendezik az előfutamokat, majd a kocsitoló verseny és a magasugrató verseny döntőjét. A programot többek között lovas parasport bemutató, puszta tízes bemutató, történelmi lovas felvonulás, Kassai Lajos Lovasíjász Iskolájának műsora és a Győri Ördöglovasok produkciója színesíti. A kishuszár vágta és a fogatvágta döntője után a nemzetközi futam és a 2017-es Nemzeti Vágta döntője zárja a jubileumi versenysorozatot.

A nemzetközi futamon idén Magyarország mellett Szlovákia, Szlovénia, Románia, Szerbia, az Egyesült Államok, Kína, a Cseh Köztársaság, Mongólia, Törökország, Suriname és Üzbegisztán lovasa versenyez a Bábolna Nemzeti Ménesbirtok által rendelkezésükre bocsátott shagya-arab lovakon.

A korábbi évek hagyományainak megfelelően az Andrássy utat idén is lezárták a forgalom elől, hogy helyet adhasson az egyes településeket bemutató vásári forgatagnak, a Vágta Korzónak. A Városligetben a Napozóréten felállított történelmi huszártábor katonái azt mutatják be, miként éltek az egykori vitézek.

Vezető fotó: Szigetváry Zsolt – MTI