Gabriel Garcia Márquez azzal kezdi az Utazás Kelet-Európában című könyvét, hogy leszögezi: a vasfüggöny nem vasból van. Szerinte piros-fehér csíkos farúd, ami mögött 1957-ben három hónapot töltött. A vasfüggönyt valójában szavakból szőtték, tilalmakat kifejező szavakból. Ezeket a szavakat is megismerjük Márquez road movie-jából, amelyen a kolumbiai író végigment a kelet-európai kommunizmus 66-os útján.

PZL – 061.hu

Van, amikor a tilalmat kifejező szavaknál is erősebben fejezi ki a nyelv, hogy különös helyen járunk: amikor Berlin nyugati zónájából a keletibe megyünk át 1957-ben, akkor ez a felirat fogadja a látogatót: Vigyázat! Ön most a szovjet szektorba lép be! Az Utazás Kelet-Európában az újracsomagolt Márquez-életműsorozat nyilvánvalóan legizgalmasabb kötete, melyben  a szerző erős gesztusokkal festi meg az 1956-os forradalom után kivéreztetett Budapestet, a bűntudatra és hallgatásra épített új társadalmat. Előtte mintegy felvezetésként megjelent a Bánatos kurváim emlékezete című bordély googie-ja, és A szerelemről és más démonokról című érzelemittas, barokkosan hömpölygő meséje, no meg az Egy előre bejelentett gyilkosság krónikája és a Tizenkét vándor novella is.

Fotó: Horváth Péter Gyula

És hogy miért terveztette újra a Magvető a Márquez-korpuszt? Nos, erre több oka is volt, először is, nem voltak igazán hívogatóak a korábbi coverek, de van ennél egy sokkal fontosabb érvük is: Gabriel García Márquez 90 éve született, másrészt 50 éve, 1967-ben jelent meg először a Száz év magány, amely világszerte ismertté tette a szerzőt. Tehát tíz évvel a berlini, lipcsei, prágai, varsói, moszkvai és nem utolsó sorban budapesti látogatásai után jelent meg a XX. századi világirodalom egyik kulcsregénye. Addig viszont egy Macondónál sokkal abszurdabb helyeken, többek között Budapesten  próbál kapcsolatot találni többek között az 1956-os forradalom után teljes letargiában szenvedőkkel. Az Utazás Kelet-Európában című kötet egy 1957-ben íródott útinapló, afféle lírai riportgyűjtemény.

Az akkor még újságíróként dolgozó Márquez a a moszkvai Világifjúsági Találkozó résztvevőjeként Budapesten, Kelet-Berlinben, Csehszlovákiában és Lengyelországban is járt. A könyv akkor is izgalmas korfestő kalandozás, ha a szerző néha olyan benyomást kelt, mintha visszaböfögte volna az ún. fehér könyvet, de mentségére legyen mondva, hogy alaposan félretájékoztatták, ugyanakkor az is igaz hogy Márquez idővel átlátott a szitán, és olyan részletgazdag és szimbolikus megfigyelései vannak, mint például a kihalt Rákóczi út leírása, melyben említést tesz Bunuel Elhagyottak című filmjének hirdetéséről. De aki nemcsak ezekre a precíz megfigyelésekre kíváncsi, az megtudhatja, hogy az 1956-os forradalom után Budapest tíz hónapig tiltott város volt, 56. november 6-án szállt fel az utolsó nyugati repülő, hogy kimenekítse a Match tudósítóját.

Az 1957. augusztus 30-án a Fővárosi Autóbuszüzem vállalati lapjában, az Autóbuszban megjelent cikk Márquez magyarországi látogatásáról

Márquez itt-ott téveszt, Kisújszállást összetéveszti Újpesttel, és október 23. helyett 28-át ír, de kárpótol minket az agonizáló város leírásával, a bizalmatlan és szomorú emberek megidézésével, és akkor lehetünk ténylegesen biztosak hogy rólunk, magyarokról ír, amikor megemlíti, hogy a körúti lottózókban hosszabb a sor, mint a pékségeknél, hogy minden prostituált részeg, többüknek az apja elesett a novemberi harcokban. Ezek a részben Márait idéző leírások kifogástalan korrajzok, amelyekből kiderül: Márqueznek három órán át vizsgálták a papírjait, és megismerteti azokat a figurákat, akik maguk alá gyűrték az országot, és persze a kísérőik – akik tolmácsként mutatkoztak be, de jórészt semmilyen idegen nyelvet nem beszéltek – mindent elkövettek, hogy semmit ne tudjunk meg arról, mi történt az országban.

Szigorú követéssel tartották szemmel őket, és nem hagytak kétséget afelől, hogy van náluk fegyver. Megtiltották a delegáció tagjainak, hogy szóba álljanak idegenekkel, és állandóan Budapest veszélyeiről papoltak, arról, hogy városban hadiállapot van, ezért tilos például fényképezni. Végül is, még friss emlékek a néhány hónappal korábbi sortüzek, tehát az aggodalom nem volt véletlen. Az sem volt véletlen, hogy Kádár azt mondta az 1957. augusztus 20-i beszédében: „Tudom, hogy nagyon kevesen kedvelik  kormányomat.” Naná, épp hogy csak elkezdődtek az akasztások…

Ugyanakkor az ifjú baloldali újságíró szerénynek kedvesnek írja le Kádárt, aki szerinte úgy néz ki, mint aki vasárnap az állatkertbe jár és mogyorót dobál az elefántnak. Nos, az biztos, hogy nem ezért a jellemrajzáért kapta a Nobel-díjat, de ebből a részben félrecsúszott mégis elementáris erővel megírt szövegből is kiderül: van valaki, aki a fenyegetően szürke Kelet-Európáról is képes egy vibrálóan színes, vitalitással, expresszív leírásokkal teli, lüktetően eleven szövegeket írni, aki úgy jeleníti meg a Rákóczi úti Szabadság szállodát – melynek falán még ott voltak a becsapódott lövedékek nyomai – hogy az visszhangzik a fejünkben, hogy miért nem írt ebből egy igazi regényt.

Gabriel García Márquez
Utazás Kelet-Európában
Magvető
174 oldal 3290 Ft
Fordította: Székács Vera és Scholz László