Könyvhétre jelent meg a Szarvason élő Hartay Csaba Fényképavar című verseskönyve a Kalligram gondozásában. Nemrég publikálta a Nem boci! című kötetét is, amiből kiderül: a derék lírikus prózát is ír, és egy mezőgazdasági telepet irányít, ahol négyszáz tehenet fejnek naponta kétszer. És Hartay Csaba legalább annyit tud a tehenekről, mint a pegazusokról.

PZL- 061.hu

Hogy érzed, a boci-könyv segíti vagy éppen akadályozza most az új könyved útját?
Annyi biztos, hogy a Nem boci! minden eddiginél szélesebb ismertséget hozott számomra, na persze nem lettem irodalmi celeb, csak az eddigi könyveim nem jutottak el ennyi emberhez, mint az említett regény. Az új könyvem pedig verseskötet. Esetleg belelapoznak, akik megjegyezték a nevemet a boci után. És hátha tetszik nekik. Nem hinném, hogy az mondjuk jót tenne nekem hosszú távon, ha tízezer példányban menne el a Fényképavar. Ott már elgondolkodnék, hogy miért? Mitől populáris, amit írok? Persze nem feltétlenül zavarna a nagyobb nyilvánosság, csak értetlenül állnék előtte. Teljesen tisztában vagyok azzal, hogy a Fényképavar versei nem jópofa, könnyed szövegek, nem játékos kis rigmusok. Párszáz példányos fogyás, és az már jónak számít. Van persze kivétel, például egy piacvezető kiadó ismert szerzővel. A Kalligram kiadó benne van a top háromban, ha kortárs költészetről van szó – mondta a telefonba egy régi költő barátom, és valóban igaza van. Szerencsésnek tartom magam, hogy itt jelenhetett meg az új verseskötetem. Sokáig érleltem ezeket a verseket, és úgy érzem, megkaphatják a kellő figyelmet. Viszont nemrég egy ismerősöm kérdezett rá arra, hogy mi a célom ezekkel a versekkel. Komolyan meglepődtem, mert nem tudtam mit válaszolni. Talán inkább ezeknek a verseknek volt célja velem. A verseim nélkül elkallódtam volna.

614A4908

Verseid most részint gyászmunkák, édesapádat idézed meg. Mi volt az a tapasztalat, vagy tapasztalaton túli tapasztalat, amit a gyász adott… 
Álmomban apám még mindig él. A napokban álmodtam vele, és mondtam neki, hogy kiviszem a temetőbe, és megmutatom neki a saját sírját, de nem érdekelte. Egy gyermekkori barátom kérdezte, hogy nem félek-e attól a kritikától, vagy rosszallástól, hogy kihasználom apám halálát, azaz a gyászból táplálkozva írok verset, prózát. Apám meg mindig azt mondta, hogy azt sajnálja, ha meghal, akármit írhatok róla, és nem tud jól orrba vágni. A tapasztalatom talán annyi, hogy kiléptem egy apátlan térbe, és mintha még mindig nem sikerült volna elindulnom, továbblépnem a következő ismeretlenbe. Még mindig inkább visszatekintgetek, mint előre.

Relatíve gyorsan írsz, termékeny szerző vagy… A gyászverseket gyorsan írtad?
Verset gyorsan írok. Hiszek abban az állapotban, amit ihletnek csúfolnak. Valami van. Diktálnak. Ilyenkor persze sok fals üzenetet is leírok, de azok az utómunkával lemorzsolódnak a versszoborról.

A témánál maradva: gyorsan írsz, vannak olyan versek, amiket már bánod, hogy megjelentek?
Persze, tizen- és huszonéves koromban sok baromságot összeírtam, de azokat szerencsére visszadobták a jobb lapok. Az sokkal jobban fájna, ha akkor írtam volna meg a legjobb szövegeimet, most meg röhejesen rossz versekkel jönnék elő.

DSC05700

Volt olyan téma a Viharsarki kattintós blogodban, amit gyorsan megírtál, és rájöttél, hogy egy-egy motívumban több van, és – Esterházyval szólva –  majd megírod jobban?
Sok ilyen van. A Nem boci!-ban több olyan epizód is van, amit anno a Modorosblogra írtam, és éreztem, hogy ebben a közegben átgyúrva helye van a szövegnek. De az aktualitásokra reagáló karcaimmal nincsenek nagy terveim. Vannak viszont hosszabb szavatosságú jegyzeteim is, ilyen például A nyaraló embertípusok, amit tízezren lájkoltak a blogomon, és még Balázsék is beolvasták a reggeli rádióműsorukban. Tudom, hogy ez nem egy József Attila-díj, de örültem neki, hogy értették az iróniát. Itt nem “zavar” az, ha populáris vagyok. A humor nem kortárs költészet, nevetni mindenki szeret, míg a mai verseket a többség elintézi egy legyintéssel – nem értem. A baráti társaságomban is vannak ilyenek, de nem neheztelek rájuk, őszinték. Annak mi értelme lenne, ha végigszenvednék magukat egy versen, és benyögnék a végén, hogy “aha, jó”.

Mivel az elmúlt néhány évben “szétporladt a hagyományos kultúra szerkezete”, megszűntek „beavató” nagy folyóiratok, az érvényesül, aki “megcsinálja magát”, kitalál valamit, pl. dekoltázsába tetováltat verset. Te blogolsz, de azért mintha jobban szeretnéd a hagyományos „beavatást”… 
Én a gyors befutásban nem hiszek. Rohadt nagyot lehet utána taknyolni, ha valakit kilőnek a felhők közé. Én a lépcsőzésre szavazok, néha megállni, kinézni egy teraszra, és csak akkor lépkedni feljebb, ha elmúlt a zihálás.

VH_Hartay CSaba_001

Szarvason élsz, a városnak érezhetően van szelleme. Mit gondolsz, mitől van az, hogy egy 15-20.000-es városnak erős a kulturális rezonanciája, míg más, akár nagyobb városokban viszont nincs fogékonyság mondjuk az irodalmi estekre…
A kereszttesóm dobta be azt a klasszikus beszólását egy fesztiválon, hogyha nem megy a buli, akkor el kell kezdeni erőltetni. Bejött neki. Mi is így voltunk Szarvassal, ha az irodalmi estekre gondolok. Mire 5-10 ilyen est lement, akkora már tudták, mire számítsanak. És egyre többen lettek a nézőtéren. Először persze nehéz volt, alig jöttek érdeklődők. “Ki a franc az az XY költő, író? Hát én még sosem hallottam róla.” És utána rájöttek, hogy a fazon szórakoztató, és a művei is fogyaszthatók a gyalog olvasók számára is. Manapság fiatalok szervezik a Szarvasi Íróklubot, és a legendás Zebra klubban is folyamatosan vannak felolvasóestek, kötetbemutatók. És itt van a Vízi színház egyre színesebb programokkal. Meg egyáltalán. Szarvas egy sziget Békés megyében. Elég csak beautózni Békésszentandrás felől, valami egész különleges rezgése van ennek a tájnak, a Holt Körösnek, ezen belül számomra Nyúlzugnak. Jó hely, nem szándékozom lelépni innen.

Sok „híres szarvasi” él a fővárosban (pl. Hámori Gabriella színésznő). Van velük valamilyen nexusod? 
Sajnos nem nagyon. Ismerősök vagyunk a Facebookon. Néha dobunk egymásra egy-egy üdvözlő lájkot, de ennyi. Örülök, ha a közeli barátaimmal össze tudok rántani két közös hétvégét a nyárra. Elmúlt a gyerekkor, jövőre negyven leszek. Meló van, lementek a vakációk.

Az Athenaeum bulvár kiadó, vagy populáris, ahogy tetszik. A készülő könyved újra csak a gyászt tematizálja. Biztos, hogy jó helyen van ott?
Biztos. Az Athenaeum kiadót egy profi stáb működteti, és biztos vagyok abban, hogy a populárisabb művek mellett nem sikkad majd el az ősszel megjelenő regényem. Van szépirodalmi sorozatuk, külön logó is jelöli, a legjobb kezekben van a kéziratom. A próza megint más, mint a vers, itt már gyanútlanul el lehet adni néhány ezer példányt anélkül, hogy nincs benne például egy ilyen mélybölcseleti mottó a könyv elején: “Aki elhagyott, azzal régebben együtt voltál.”

Fotók: Bach Máté és Podmaniczky Szilárd