Vannak énekesnők, akiket szívesen hallgatunk egy koncertteremben, de már nem biztos, hogy ugyanekkora örömmel kávéznánk velük a nappalinkban. Tori Amos egyébként is a 20 éve megjelent Boys For Pele albumon szemmel láthatólag jobban érzi magát az ólban, és még malacot is szoptat, ami tényleg vagány gesztus, de az ember a radikalizmusra inkább kíváncsi, mintsem követné. Kate Bush sem „könnyű eset”, gondoljunk csak az 1979-es mellmutogatós poszterére, ami annyira erős ajánlat volt, hogy az art-popot azonnal össze tudtuk kapcsolni a szoftpornóval. De a lényeg: napokban megjelent a Before The Down című tripla lemeze, ami a 15 koncertből álló visszatérésének a dokumentuma. Bush ugyanis 1979 óta nem adott rendes koncertet.

PZL – 061.hu

Szóval, 20 éve jelent meg Tori Amos harmadik stúdióalbuma, a Boys for Pele, amely az énekesnő pályafutásának egyik kulcslemeze. A kiadó elvégezte a szokásos protokoll munkát, remaszterizálta az anyagot, és lábjegyzetekkel látta el, azaz a 18 dal mellé hozzáillesztett még 21 ritkaságot, demókat, koncert – és alternatív változatokat, kiadatlan felvételeket és más kincseket. A helyzet az, hogy Tori Amos ún. megosztó személyiség, vannak, akiket idegesítenek a hajlításai, és a Bösendorferjét kínzó-gyötrő futamai, míg mások a poptörténet egyik legnagyobb énekesnőjének tartják.

Politikai és civil mozgalmaknak is muníciót ad, hatása tényleg jelentős, ahogy jelentős a Boys for Pele is, olyan megkerülhetetlen klasszikusokkal, mint a Father Lucifer vagy a Hey Jupeter. A lemez már történelem, az albumot különböző templomokban és régi épületekben vették fel, a felvételeken át is jön a szakrális terek atmoszférája, miközben az album megmarad a hálószobák, a konyhák, és az ólak intim tartományában.

Kate Bush szintén zseni, és anno szintén témájául választotta a nemi erőszakot (vö: 1978-as The Kick Inside című címadó dalt), és akkor még nem beszéltünk az eBay-en önálló életet élő legendás poszteréről, ahol teljes valójukban mutatkoznak meg zavarba ejtően tekintélyes halmai. Hogy ebbe miért ment bele a lélek mélyvilágát precízen letapogató, érzékeny művésznő? Nos, ezen ez legyen az ő titka, ahogy az is, hogy mit keres egy cápa hátán. 

Ebben a nagy szabadságban aztán azt is megengedte magának, hogy 1979-től már nem is adott önálló koncertet, viszont 2014 novemberében bejelentette, hogy 15 élő show-ra hív mindenkit Londonban. A jegyek azonnal elfogytak, így további hét fellépést kötöttek le. A Before the Dawn című tripla lemez e fellépések emlékkönyve. Az élő felvételeket később nem kozmetikázták, így valódi koncertélményt kapunk, amelyek többek között az 1985-ös Hounds of Love B-oldalára, a The Ninth Wave című ciklusra, és a 2005-ös Aerial album Sky of Honey fejezete köré szerveződnek. Bush egyben az anyag producere is volt. Megérte ennyit várni Kate Bushra, a Before the Dawnt hallgatni legalább akkora kaland, mintha a zene tengerén felülnénk egy cápa hátára. 

Tori Amos
Boys For Pele
Warner
18+21 szám 110 perc

Kate Bush
Before the Dawn
Warner
7+10+12 szám 130 perc