Nyolcvankét éves korában szombaton elhunyt a világhírű Jirí Menzel, a Szigorúan ellenőrzött vonatok, Az én kis falum és a Sörgyári capriccio Oscar-díjas cseh rendezője.

061.hu

Jirí Menzel kéttucatnyi játékfilmet, valamint dokumentumfilmet rendezett, emellett Csehországban és más államokban – köztük Magyarországon – számos színházi előadás fűződik a nevéhez. Színészként mintegy 80 filmes és televíziós alkotásban szerepelt. A Szigorúan ellenőrzött vonatok című filmjéért, amelyet Bohumil Hrabal művéből rendezett, 1967-ben megkapta az Oscar-díjat, a legjobb idegen nyelvű film kategóriában.

Az 1985-ben készült Az én kis falum című filmje minden idők egyik legnépszerűbb cseh vígjátéka, amely 1986-ban újabb Oscar-jelölést hozott a rendező számára. A filmben Bán János Jászai Mari-díjas színész alakítja a főszerepet. Színészként Menzel legutóbb Martin Sulík szlovák rendező Tlmocník (Tolmács) című filmjében szerepelt.

1956–57-ben a prágai televízió asszisztense. 1963-ig a Csehszlovák Híradó munkatársaként Véra Chytilová asszisztense, 1963–1965 között egy filmstúdió rendezője volt. 1965-től rendezőként dolgozik a Barrandov Studio filmstúdióban. 1965-ben készítette első rövidfilmjeit. 1971-ben Svédországban, 1977–78-ban az NSZK-ban, valamint Svájcban vendégrendező volt.

Közismert a barátsága sok magyar művésszel: játszott több magyar filmben (például Szívzűr – Böszörményi Géza, Felhőjáték – Maár Gyula, Franciska vasárnapjai – Simó Sándor, Az ajtó –Szabó István); színdarabot is rendezett Magyarországon. A Katona József Színházban, Carlo Gozzi Szarvaskirály című darabját vitte színre. Tanított a londoni filmfőiskolán. 2004-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje a csillaggal kitüntetésben részesült – írja a parameter.sk.

https://www.youtube.com/watch?v=P1sf1laKakU

Karlovy Vary Kristály Glóbuszát egyszer nyerte el, 1968-ban a Szeszélyes nyárral, és kétszer jelölték Velencében Arany Oroszlánra, 1981-ben a Sörgyári capricciót, míg 1994-ben az Ivan Csonkin közkatona élete és különleges kalandjai c. filmjét. Mindkét filmjével elhozott egy-egy kisebb díjat a fesztiválról.

A halálhírt felesége, Olga Menzelová közölte a Facebook-oldalán vasárnap. A cseh sajtó értesülése szerint a haláleset szombaton történt.

Kiemelt kép: MTI / Soós Lajos