A Római Magyar Akadémia historizáló épülete, a Falconieri-palota a legértékesebb állami tulajdonú épületünk külföldön, mely az 1927-es alapítása óta a magyar kulturális intézet otthona. Az intézmény a harmincas évektől napjainkig tudományos és ismeretterjesztő feladatokat lát el, és hozza közel az olaszokhoz a magyar kultúrát. Puskás István, az idén kinevezett igazgató – alkalmi idegenvezetőként – az épület tetőteraszán meséli el Róma történetét, ahonnan a város szinte minden nevezetessége látható. Később egy, az ötvenes évek óta változatlan formában üzemelő kocsmában – a magyar ösztöndíjasok törzshelyén – az olaszok fejében élő sztereotípiákról, programtervekről beszél, és arról, hogy mire jó a gulyás. Puskás Istvánt, a Római Magyar Akadémia vezetőjét, Pasolini értő műfordítóját kérdeztük.

ZALKA SZILVIA – 061.hu

Sokat tud a városról. Mióta vezeti az intézményt, és hogyan esett Önre a választás?
Január óta vagyok az akadémia igazgatója, előtte a Debreceni Egyetem olasz tanszékén dolgoztam főállásban, illetve az egyetemi karrierem mellett öt évig koordináltam a Velencei Biennálé magyar részvételét. Valószínűleg ezek alapján kaphattam meg ezt a szép feladatot.

Milyen előképpel és milyen tervekkel érkezett Rómába januárban?
Régtől fogva jól ismerem, és közelről követtem az intézmény munkáját, hiszen legelőször 1994-ben, ösztöndíjasként jártam Rómában és akkor laktam is bent az akadémián. Ezért is érdekes ez a helyzet, hiszen – sok más közbeeső látogatás után – ezúttal egy egészen más szerepben tértem vissza. Ami a koncepciót, a működésünket illeti: az akadémiának természetesen van egy markáns hagyománya és arculata, amit nem lehet figyelmen kívül hagyni. De ahhoz, hogy Magyarország egy XXI. századi kulturális intézetet működtessen Rómában, ezen egy kicsit frissíteni, alakítani kell, megőrizve a jó gyakorlatokat, azokat új profilokkal, új irányokkal kiegészítve, amelyek a szélesebb olasz közönség számára is vonzóbbá  teszik az akadémiát.

Magyar szakemberként milyen konkrét dolgokra tud építeni itt, ahol mindenki jelen van, aki számít, ahol egymásra licitálnak a francia, német és angol tárlatok, események?
Számolnunk kell azzal, hogy vannak erős sztereotípiák Magyarországgal kapcsolatban – ahogy minden más nációval, országgal kapcsolatosan is -, ezeket érdemes kihasználni, de oly módon, hogy a nézőpontot szélesítve haladjunk tovább ezeken a bevált utakon. Az olaszok például imádják a gasztronómiát: ha azt mondom Magyarország, akkor ők is rávágják, hogy gulyás. Ennek mentén csináltunk olyan gasztro-programot, amire a jellegzetes magyar étellel csalogattuk be az embereket – közben tudtak hazai borokat is kóstolni -, majd táncházba kapcsolódhattak be, vagy megismerkedhettek a Budapesten kívüli Magyarország kultúrájának egyes részleteivel. Szintén ide kötve levetítettük Szomjas György Talpuk alatt fütyül a szél című easternjét, „gulyás westernjét” is. De hasonló példa a kapcsolódási pontok működtetésére, hogy – az itt is nagyon népszerű – Szabó Magda életműve apropóján tudjuk promotálni a remek, kortárs hazai írónőket.

Tehát „árukapcsolással” dolgoznak – mi lesz majd a következő ilyen csomagban?
Idén 90 éves az akadémia, ezt a 90 évet tematizáljuk: érdekes momentumokat villantunk fel az intézet történetéből, és igyekszünk azt is prezentálni, hogyan halad előre az olasz-magyar kulturális együttműködés. Lesznek emlékező programjaink, egy-egy epizódot előveszünk az akadémia életéből, de nem dokumentarista formában, hanem kortárs eszközökkel fogjuk bemutatni ezeket. Alkotói pályázatot is hirdetünk, és már zajlik a youtube-on egy játékunk, melyre Rómával kapcsolatos irodalmi szövegek videó feldolgozásait várjuk, s aki a legtöbb lájkot kapja, azt vendégül látjuk itt, az akadémián.

Van egy másik fontos, idevágó évforduló is, Szerb Antal Utas és holdvilágja kapcsán…
Igen, a regény idén 80 éves, az olasz fordítása pedig 20. Ezen kívül az egyik fontos jelenet épp itt játszódik, az akadémia épületében! Ezért arra készülünk, hogy szervezünk egy rendhagyó túrát, melyen az Utas és holdvilág római helyszíneit fogjuk bejárni, minden megállónál mesélünk az olasz közönségnek magáról a regényről, illetve a tervek szerint olasz színészek egy-egy ponton meg is szólaltatják majd a szereplőket, a szöveget is. December elején lesz az első kör, és elképzelhető, hogy később magyarul is megcsináljuk mindezt. Hasonló tervünk az is – amihez már rengeteg kutatási anyag áll rendelkezésünkre az akadémián dolgozó egyetemi hallgatóknak köszönhetően -, hogy a város magyar emlékeit, kapcsolódási pontjait összegyűjtjük, és egy letölthető, szabadon kiegészíthető applikáció formájában tesszük elérhetővé, fejleszthetővé.

Állami intézmény lévén adódik a kérdés: megoldható mindez az intézetre kiszabott anyagi keretek között?
A kulturális intézmény hálózatot nemrégiben olvasztották be a Külügyminisztériumba, amely – azt kell, hogy mondjam – nagyon jó gazdája az intézeteknek. Az összeolvadás egyik kulcspontja volt, hogy pénzügyileg stabilizálják, racionalizálják az ágazatot: ez mind a működési, mind a szakmai oldal tekintetében megvalósult. Rómában, persze, látja az ember az eltérő gyakorlatokat: egy-egy francia program egy éves költségvetésünket elvinné, de nem méregetjük magunkat ehhez. Bővebbek a keretek, mint korábban, de keressük az együttműködést önkormányzatokkal, kulturális, tudományos intézményekkel, így volt már program Debrecennel, a Ludwig Múzeummal, a Nemzeti Színházzal, a Városok, Falvak Szövetségével, és hamarosan jön hozzánk a Pécsi Egyetem is. Mi teret tudunk biztosítani ezeknek az intézményeknek, szervezeteknek és segítünk – kinek-kinek az igényei szerint – az olasz kapcsolatokat kiépíteni, amely aztán akár kulturális, akár turisztikai, akár egyéb üzleti szempontokból is hasznosnak bizonyulhat. Egyszóval, igyekszünk megtalálni a módját annak, hogy a magyar kultúra – s azon keresztül Magyarország – egy komplexebb, sokszínűbb arcát tudjuk megmutatni.

Fotók: Zalka Szilvia