A szolnoki Szigligeti Színház épületének felújítására csaknem 4 milliárd forintot fordít a kormány a következő években.

MTI

A kormány felkérte az emberi erőforrások miniszterét, hogy nyújtson költségvetési támogatást a beruházás megvalósításához Szolnok városának csaknem négymilliárd forint összegben. A felújításra 2019-ben egymilliárd, 2020-ban majdnem hárommilliárd forintot fordítanak.

Március 27-én közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának kultúráért felelős államtitkársága, hogy a többi között tervben van a szolnoki Szigligeti Színház felújítása is. Ennek előkészítéshez a kormány biztosította a szükséges 250 millió forintot, ebből az engedélyezési és kiviteli tervek elkészültek – írták akkori közleményükben.

Fotó: jnsz.hu