Az ismeretközlő információátadás új kommunikációs felületeinek megjelenése feladat elé állította a múzeumokat is.  Szembe kellett nézniük azzal, hogy a Petőfi Irodalmi Múzeum internetes megjelenése felett is eljárt az idő. A www.pim.hu honlap a hatalmas képi, szöveg és hang adattárolásnak, a megfelelő vizualitás követelményeinek és a biztos szolgáltatásnak nem felelt meg. Új portálra és megújult megjelenésre lett szükségük ahhoz, hogy gyűjteményi katalógusainkat, adatbázisainkat, s programkínálatunkat korszerű navigációs eszközzel mind gyorsabban, s mind szélesebb közönséghez tudják eljuttatni: az új honlap a Költészet Napján debütál.

061.hu

Ennek érdekében még a tavalyi évben elkezdődött a munka, amelynek eredményeként a PIM arculata és a honlapja megújult. Az arculat kialakításában partnerük volt a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem (MOME). A kreativitás, a modern technológiában való jártasság elengedhetetlen volt ahhoz, hogy a Petőfi Irodalmi Múzeum elérje, arculata megfeleljen a kor kihívásainak és olyan felületeken is az irodalom közelségét tudja érzékelhetővé tenni, mint a honlap. A tervekben megvalósuló modern szellemiség jól tükrözi a múzeum filozófiáját és küldetését, miszerint a hagyományok megtartása mellett egy modern, a fiatalokat is megszólító design-nal szerették volna a közgyűjtemények csapatában jelen lenni.

Újratervezték, és újrastrukturáltak több évtizednyi tartalmat, majd megkeresték azt a formát, ami a leginkább illik az új archoz. A pim.hu tartalmait négy fő téma köré szervezték (KIÁLLÍTÁS, ESEMÉNY, MÚZEUM, TANULÁS). A kiállítások mellett egységes nézetbe szedtük az általunk szervezett eseményeinket, válogattunk a PIM gyűjteményeiből, a Tanulás címszó alatt a kutatók, valamint a formális és informális tanulási alkalmakat keresők, tárlatvezetések, foglalkozások iránt érdeklődők találhatnak információt. Új formát adtak a kapcsolatfelvételt megkönnyítő telefonkönyvnek is. Számos külső adatforráshoz kapcsolódva jelentősen bővítették a kereshető anyagok tárházát, így több mint egymillió különböző tartalom érhető el közvetlenül a portál keresőjéből. Újrastrukturálták a hangképtárukat, a PIM Médiatárat, olyan aloldalakat alkottak újra, mint Márai Sándor dedikált aloldala, és a kortárs magyar irodalom digitális lenyomatát, a Digitális Irodalmi Akadémiát. A főoldalon, az oldal tetején a kiemelt tartalmak között lapozhat az oldal olvasója és a lap alján pedig gyors eléréssel a leggyakrabban keresett címszavak között is tud válogatni.