Bár a nyár végén még kérdéses volt, hogy idén fogadhat-e látogatókat, szerdán mégis megnyílt az augusztusi esőzések miatt súlyos épületkárokat szenvedett népligeti Planetárium.

061.hu

A Tudományos Ismeretterjesztő Társaság (TIT) budapesti épülete annyira beázott az augusztus 22-i esőzés alatt, hogy a látogatókat fogadó helyiségek állapota életveszélyessé vált, ezért azonnali hatállyal bezárták. Beázott a főbejárat szélfogója, ömlött a csapadék a mennyezetből, közvetlen balesetveszély állt fenn, valamint szerkezetileg is sérülhetett az épület. Ezen felül több helyen beázott a körfolyosó, a ruhatár, valamint a raktárhelyiségek és egyes vitrinek is jelentős károkat szenvedtek. Akkor az épület műszaki referense az éppen zajló kárfelmérés ellenére is kijelentette: tetemes összegbe kerülhet az épület felújítása.

Fotó: Horváth Péter Gyula

Fotó: Horváth Péter Gyula

Noha a ruhatár működését egyelőre nem tudták biztosítani, minimális költségvetésből azóta kijavították a komolyabb épületkárokat, a beázásokat megszüntették, a planetárium pedig szerda óta újra fogadja a látogatókat.

Ismét megnyitja kapuit a Planetárium, amely az augusztusi esőzések következtében beázott. 2016.10.12. Fotó: Horváth Péter Gyula

Fotó: Horváth Péter Gyula

A TIT Planetáriumát egyébként másfél éven belül másodszor zárták be, illetve nyitották meg újra. A tavaly júliusi vihart követő karbantartási munkálatok miatt szeptember 14-ére tervezett újranyitásra épphogy sikerült alkalmassá tenni az épületet, miután a szeptember 4-i Magyarország–Románia Európa-bajnoki selejtező után az ultrák súlyosan megrongálták. Szétszedték a lépcsőket, majd annak köveivel dobálóztak, a biztonsági berendezéseket szétverték, a kamerákat és az antennákat használhatatlanná tették, valamint  önkényuralmi szimbólumokkal csúfították el a planetárium oldalfalát.

Vezető fotó: Horváth Péter Gyula

The gallery was not found!