Meghirdették a 100 szóban Budapest elnevezésű pályázatot, amelyre a fővároshoz fűződő rövid történeket várnak – hangzott el a kezdeményezést szervező Mindspace nonprofit csapat pénteki sajtótájékoztatóján, ahol szó volt arról is: idén először a Prágában, Pozsonyban és Varsóban is meghirdették a pályázatot.

MTI

Kobrizsa Ádám, a 2011 óta különféle városfejlesztő projekteket futtató Mindspace vezetője elmondta: a harmadik alkalommal meghirdetett pályázat elsősorban a lakosságnak, és nem irodalmároknak szól, a pályázók szeptember 18-ig adhatják le legfeljebb – cím nélkül – 100 szavas műveiket online vagy postai úton. A Térey János íróból, Winkler Nórából és Nagy Dániel Viktor színművészből álló háromfős zsűrihez anonim módon érkeznek az alkotások, az előzsűrizésben besegít Szőllőssy Balázs, a Fiatal Írók Szövetsége (FISZ) vezetőségi tagja is.

A legjobb 100 pályaművet egy kisméretű könyvecskében adják közre, míg a legjobb 12 alkotáshoz kortárs művészek készítenek nagyméretű illusztrációkat, amelyek várhatóan a Városház téren lesznek láthatóak. A legjobb három pályamű szerzője 150 ezer forintos összdíjazásban részesül – fűzte hozzá Kobrizsa Ádám, aki hangsúlyozta azt is: az eredményhirdetés október 21-én, a Cafe Budapest Kortárs Művészeti Fesztiválon lesz. A legjobb tizenkettőből három pályaművet meghívott előadók, együttesek zenésítenek meg.

A pályázat idei újítása, hogy a Visegrádi Alap támogatásával kapcsolódik a kezdeményezéshez Budapest mellett Varsó, Pozsony és Prága is. Utóbbi helyszíneken is illusztrációk készülnek a legjobb 12 alkotáshoz, amelyeket minden visegrádi ország nyelvére lefordítanak. Minden pályázó legfeljebb öt szöveggel indulhat a megmérettetésen. Térey János az eseményen úgy fogalmazott: az irodalomban a legjobb dolog olyan szállóigévé válni, amely beépülhet a nemzet emlékezetébe. “Jó lenne, ha lennének ilyen szövegek is” – jegyezte meg, kiemelve, hogy a mindössze versnyi terjedelem előírásán túl a pályázatnak nincsenek formai korlátai.

Kobrizsa Ádám beszélt arról is: új kezdeményezésként terveik szerint az első, 2014-es pályázat legjobb történeteiből hangoskönyv is készül neves színművészek közreműködésével, ehhez azonban egyelőre további támogatókat keresnek.  Tavaly egyébként mintegy 1200 pályamű érkezett be, idén ennek több mint kétszeresére számítanak. A kezdeményezés ötletadója Chile fővárosa, ahol már tizenhat éve szervezik meg ezt a pályázatot, itt a zsűri tavaly mintegy 45 ezer legfeljebb 100 szavas alkotást bírált el – fűzte hozzá.

A pályázatról bővebben a budapest.in100words.eu/hu internetes portálon lehet olvasni.