Tetszett a cikk?
  •   
  •   
  •  
  •  

Decemberben jelent meg Azok a régi csibészek – párbeszéd a rock and rollról címmel Csatári Bence történész és Poós Zoltán író interjúkötete. A Cseh Tamás Program (CSTP) keretében 2015 tavaszától a nagy magyar beatnemzedék 14 tagjával lezajlott beszélgetéssorozat szerkesztett változatában 11 interjú olvasható a 60-as, 70-es évek olyan legendás előadóival, mint Zalatnay Sarolta, Balázs Fecó és Horváth Attila, Boros Lajos és Trunkos András, Bródy János, Frenreisz Károly, Kóbor János, Nagy Feró és Németh Alajos, Pataky Attila, Schuster Lóránt, Szörényi Levente és Török Ádám. A könyvet szerdán mutatták be a Magyar Rockhírességek Csarnokában, szerzőivel Bajnai Zsolt, a CSTP ideiglenes kollégiumának vezetője beszélgetett.

MAPET – 061.hu

Poós Zoltán szerint a magyar beat és rock and roll története jobbára kibeszéletlen, miközben sokkal gazdagabb, színesebb, izgalmasabb terület annál, mint ami a szakirodalomban vagy a médiumokban a rendszerváltás óta megjelent róla. Mint mondta, a poprock legendás alakjaival beszélgetve, a zenész karriertörténetek mentén felsejlik a szocializmus időszakának szinte teljes társadalmi profilja. A hiánygazdaság témaköréhez például olyan bulváros motívumok is felütést adhatnak, minhogy a „centrumos szatyrokat” ikonra csereberélték a Szovjetunióban vagy hogy Zalatnay Sarolta menő „space-csizmája” valójában egy házilag, ezüstpermettel feljavított hétköznapi csizma volt.

A csibész a fontos, nem a haj – Fotó: Horváth Péter Gyula

Bajnai kérdésére az író elárulta, mindegyik beszélgetésben előkerültek eddig ismeretlen történetek és a téma kutatóiként is megdöbbentően sok új információhoz jutottak a korszakról, ezért is döntöttek úgy, hogy könyvben dokumentálják az elhangzottakat. „A beszélgetéssorozat óta többükkel készítettem interjút és még mindig tudtak újat mesélni. Ebből is látszik, hogy mennyire mély és gazdag a magyar rocktörténet és – az angolszász példával ellentétben – mégis mennyire kevés az, ami átkerült a kulturális köztudatba” – mondta. Csatári Bence hozzáfűzte, ő elsősorban arra volt kíváncsi, hogy a levéltári dokumentumokból kinyerhető eseményekre, következtetésekre miként reflektálnak a zenészek, és mivel tudják azokat kiegészíteni az évtizedek távlatából. Felidézte a Nagy Feróval zajlott beszélgetést, amelyben a “legfeketébb fekete bárány” csak a sokadik rákérdezés után mesélte el, hogyan félemlítették és verték meg a politikai rendőrség Tolnai utcai irodájában.

“Száz kérdés válasz vár” – Fotó: Horváth Péter Gyula

A történész szerint Feró eleinte azért nem akarta kiadni magából a történteket, mert nem kívánta tovább fokozni mártíromságának mítoszát. Pataky Attilával is hasonlóképpen jártak: a zenész a jelenről és jövőről szeretett volna beszélgetni, az Edda régi, „bakancsos” korszakáról azonban nem nyilatkozott, de végül megnyílt és első alkalommal adott teljes körképet korai Szovjetunióbeli turnéjukról. Poós Zoltán megjegyezte, bár más-más habitussal, mindegyik interjúalany készségesen mesélt, a jó sztorik senkinél sem maradtak el. Kiemelte Bródv Jánost, mint aki „intellektuális rendszerben látja a magyar popkultúrát, társadalmi, szociológiai, és akár technikatörténeti vonatkozásaiban is. Elárulta azt is, hogy leginkább Szörényi Leventétől tartott, mivel a többiekkel ellentétben vele korábban még nem készített interjút, ám mint kiderült, felesleges volt aggódnia, mivel ő is nagyon közvetlen és kedves volt.

Aki csibész, az a legcsibészebb – Fotó: Horváth Péter Gyula

Poós Zoltán szerint 2017-ben már nehéz megérteni, hogy a hatvanas években indult nagy generáció képviselői, akik a beatre, rockra tették fel az életüket, ezzel rengeteget kockáztattak. Tisztában voltak azzal, hogy figyelik őket, a turnébuszokban ügynökök is ülnek, a karrierjük pedig bármikor véget érhet, hiszen Erdős Péter kénye-kedve szerint szedett szét zenekarokat, állított félre zenészeket. Nincs köztudatban, pedig fontos lenne tudni, hogy a beat-rock and roll szerepe a rendszerváltozásban is meghatározó volt. „Nem úgy és akkor történt volna meg, ahogyan és amikor történt” – mondta Poós Zoltán, hozzátéve, hogy a reformfolyamatoknak állandó felhajtó ereje, az ellenzéki kultúrának motorja volt a rockzene, ami ott volt a kulisszáknál: legyen az az egykori demokratikus ellenzék vagy a lakitelki csoportosulás.

Mint mondta, azok a képaláírások, amelyek szerint „minden koncert egy ütközet”, nagyon is életszerűek voltak, a könyvben szereplő előadók pedig mind megvívták ezeket a csatákat. Mindegyiküknek fontos szerep jutott a „magyar fal lebontásában” – hangsúlyozta az író.

Vezető kép: Horváth Péter Gyula


Tetszett a cikk?
  •   
  •   
  •  
  •