Néhány napja jelent meg az új Péterfy Bori és a Loveband Szédülés című új albuma. A művésznőnek a beszélgetés alatt nem állt ki tőr a mellkasából, nem ült hintalovon, és nem kötözte meg senki. Egy kávézóban beszélgettünk, gyümölcslevet ivott, és az is rock and roll volt.

PZL – 061.hu

Az új lemez egyik promóciós fotóján mellkasodból kés áll ki. Volt olyan vizuális ötlet az elmúlt kilenc évben, amire azt mondtátok, hogy ez túl sok, ezt a magyar poppiac nem bírja el…
Nem, ilyen nem volt. Soha nem foglalkozunk az elvárásokkal és a trendekkel, teljes szabadságban dolgozunk, sőt inkább tudatosan ellene megyünk annak a zenei világnak ami mostanában eluralta a rádiókat.  Öt év után belenéztem a Viva tévébe, és egészen hátborzongató élmény volt. Szóval, soha semmit nem csináltunk a piac igényei szerint. A Fehér éjszakák lemezünk minden számához készült klip, ezekből összeállt egy negyven perces „vizuál anyag”, de azok sem hagyományos klipek voltak, hanem olyan munkák, amelyekhez szinte minden ismerősünket megmozgattuk. Az új klipünk is fekete-fehér, olyan, mint egy művészfilm, aminek első három percében nem szólal meg a zene. Gyakorlatilag felrúgtunk minden szabályt, ami egy nagy kiadónál alap. 

PB4

A Péterfy Bori “márkában” nagy szerepe van a vizualitásnak. Az első pillanattól tudatos törekvés volt a Péterfy zenés univerzum “felrakása”?
Ez azért is lett ennyire erős, mert a férjem (aki akkor nem volt még a férjem), vizuális beállítottságú, ugyebár profi fotós volt, és mellettem lett nagyon jó kliprendező, együtt kezdtük el a filmek forgatását, együtt találtuk ki a storyboardokat, aztán ő az egyik legkeresettebb kliprendező lett, de mostanában már ritkábban csinál ilyesmit.

Beelőzte a kortárs alternatív színház radikalizmusa  a magyar pop színterét? Ugyebár 1977-ben a punk termékenyített meg szinte mindent, most pedig a pop lett a hagyomány metaforája.
Azért vannak jó dolgok a popban, most is lehet találni zseniális zenekarokat! Csak nehéz érvényesülni, mert kicsi az ország, kicsi a piac, az igazán vad dolgokra kevés ember vevő, és az előadók előbb-utóbb feladják. Nekem is ébernek kell lennem, hogy hozzuk a vadságot, az őrületet, fontos hogy ne finomodjunk el. Az új lemezzel megint lökünk egyet ezen a dolgon. Mondták már néhányan, hogy Szédüléssel ért be a zenekar pályafutása. 

Szó volt arról, hogy ha meglesz a száz előrendelés vinylre, akkor hagyományos lemezen is kiadjátok az albumot.Mennyiben nyújt többet a vinyl a hagyományos CD-nél? 
Vannak olyan dolgok a világban, amiket érdemes észrevenni. A bakelit százszor jobban szól, mint a CD, olyan tárgy, ami most felértékelődött, domináns, exkluzív, még azok szemében is, akik nem tudják otthon lejátszani.

PB3

Hogyan készült a „késes fotó”? Photoshop? Esetleg segített egy maszkmester? 
Pár éve figyeltem fel a zseniális tehetségű Borsi Flóra munkáira, aki photoshoppal készít szelfiket. A képei kilencven százaléka lehetne egy dalom illusztrációja, vagy lemezborítóm. Megkerestem, hogy készítse el az album borítóképét. A lovas illusztráció a lakásában, egy bárszéken készült, egy felmosófával a kezemben. Minden más illúzió. Annyira összebarátkoztunk, hogy ő még egy képet akart a lemezborítón kívül, és ez lett a saját magának készített „késes” kép, ami annyira megtetszett nekünk, hogy használjuk is…

A Love Band egy csúcsra járatott kreatív műhely. Ebben azért benne van a színházi szocializációd, hogy Schillinggel, Pintér Bélával dolgoztál együtt, és ebben a zenés produkcióban csúcsosodott ki minden… 
Nyilván az sem véletlen, hogy az ember kikkel dolgozik élete során. Mindenki hat mindenkire, de alapvetően a választásaink is meghatároznak minket. Sokszor álltam választások előtt, és mindig amellett döntöttem, ami érdekelt. Már a gimnáziumban is alternatív lány voltam… Velvet Undergroundot hallgattam és David Bowie-t… A Pintér Béla Társulat alapító embere voltam, a Krétakörrel végigcsináltam a már legendásnak mondott 7-8 évet, és ez iszonyatosan meghatározta azt, hogy hol vagyok, hogy milyen úton megyek… Ez több, mint egy sodródás, ezek a színházi produkciók komoly együttgondolkodás után születtek meg, megtanultam azt is, hogy mekkora kreativitást kell gerjeszteni magunk körül, hogy működjön a csapatmunka. 

A zenekarban is tudod működtetni a színházban megtanult közös gondolkodást?
A zenekart működtetni szinte komolyabb munka, mint a színházat csinálni. Ha a színházban elkészült egy darab, a legtöbbször úgy hagyják a rendezők. A Krétakörben persze nem így volt, ott folyamatos munka volt a darabok életben tartása, és mi ugyanígy vagyunk az élő koncertezéssel. Minden számot felveszünk a koncerteken, visszahallgatjuk, folyton újrahangszereljük a dalokat, variáljuk a számsorrendet. Változzon minden, ahogy mi változzunk, mert a zene egy élő anyag. 

Az „eredettörténetedhez hozzátartoznak olyan települések, mint Kolozsvár, Brassó, Nyárádselye, Nagyenyed, viszont a nyilvánosság felé nem artikulálod az Erdély-élményedet….
Az, hogy az ember mit érez, hogyan gondolkodik a családjáról, hogy viszonyul az őseihez, mit kezd a láthatatlan szálakkal, amik nyilvánvalóan vannak, az a magánügye. Érdekes, hogy nincs olyan nap, hogy a kisfiam ne kérdezne olyat, hogy dédszüleim látnak-e engem… A gyerekek még meghittebb kapcsolatban vannak a szellemvilággal…Egészen biztos, hogy ez működik, de ettől függetlenül sokszor éreztem a családomon a múlt súlyát, de én már nem akarom ezt érezni. Most is megyünk Torockóra koncertezni, nagyon jó volt a legutóbbi nagyváradi bulink…

Nem lettél “nyugisabb”a gyerekszülés után, a zenéd szinte vadabb, mint korábban
A szülés és a gyereknevelés bennem inkább felerősítette az állatot, kiteljesedtem, azóta érzem magam igazán nőnek, és ezerszer több energiám van, mint korábban, pedig régen sem volt kevés. És igen, ott van a gyerekem, akiért elhúzom az egész világot!  Ő is AC/DC-re és Nirvanara kattant rá, ezért azt gondolom, hogy nem is lehetne egy finomkodó anyukája. 

Amikor a színésznő rock and roller, akkor eszébe juthat, hogy nehogy túlpörgesse a figurát…
Van, amikor melodrámát, máskor vérdrámát adunk elő, van lírai felvonásunk is. Egy koncerten szinte mindent meg tudsz mutatni, ráadásul a fellépéseken közönség reakciói sokkal őszintébbek, mint a színházban a tapsok. A koncertezésnek az eufória a lényege, még ha akarnék is konspiráltan valamit csinálni, akkor sem működne… És a színházhoz képest más flow, igazi eufória, elsöprő élmény, és mint egy cunami visz… Ezt az extázist semmi más nem tudja létrehozni, talán csak a szex, de ott ugye nincs akkora közönség. 

Fotók: Péterfy Bori-archív